Friss hírek

2009.02.12. 13:06

Felújították a Ferencváros-Vecsés vasútvonalat

<p>Átadták a Ferencvárosi pályaudvar és Vecsés közötti felújított vasúti pályát - áll a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. csütörtöki közleményében. A 6,5 milliárd forintos beruházás nagy részét az EU finanszírozta. A felújított pályán 80 kilométeres óránkénti sebességgel közlekedhetnek a vonatok, míg egyes szakaszokon akár a 120 kilométeres sebességet is elérhetik.</p>

A beruházás első fázisaként 2007 júliusában új megállóhely épült a Ferihegyi repülőtér I-es terminálja mellett. Ezzel lehetővé vált a Nyugati pályaudvar és Ferihegyi repülőtér közötti közvetlen vasúti összeköttetés. Az InterCity vonatok megállításával akár Nyíregyházáról, Debrecenből és Szolnokról is közvetlenül elérhető a repülőtér.

A felújítás következő szakaszában átépítették a pestszentlőrinci vasútállomás teljes vágányhálózatát. Elkészült a Lakatos utca folytatásaként egy új gyalogos felüljáró. Átépítették a vonalszakaszon lévő közúti átjárókat, három vasúti hidat pedig felújítottak. A vasút zajától a lakóépületek védelmében 348 méter hosszú téglafal, valamint 2640 méter hosszú zajvédő fal épült.

A NIF célja volt a vasúti szolgáltatás színvonalának emelése, a menetidő csökkentése is. Mostantól a Ferencvárosi pályaudvar és Kőbánya-Kispest között 80, míg Kőbányától Vecsésig 120 kilométeres sebességgel közlekedhetnek a vonatok.

A vasútvonal korszerűsítése csaknem 6 milliárd forintba került, melynek 80 százalékát az Európai Unió biztosította. További csaknem 604 millió forintot a költségvetés biztosított. Utóbbiból a pályához tartozó biztosító berendezés és a Lakatos úti felüljáró készült el.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!