Friss hírek

2009.02.13. 15:27

Az apa 13 éves, az anya 15 éves Nagy-Britanniában

<p>Apa lett egy 13 éves iskolásfiú Nagy-Britanniában - közölte pénteki számában a Sun című brit bulvárlap. A gyerek anyja egy 15 éves lány, és a fiú az egyik legfiatalabb apa a modernkori Nagy-Britannia történetében.</p>

A Sun közzétette a lány képét a babával, aki a dél-angliai Eastbourne-ben született. " Amikor a mami rájött, azt gondoltam, hogy most bajban leszek" -idézi a lap a 15 éves anyát, akinek a nevét is leközlik. Akárcsak a babáét és a 13 éves apáét, aki azt nyilatkozta, hogy egyelőre fogalma sincs, miből tartják el Maisie Roxanne-t, vagyis a gyereket.

"Akartuk a kicsit, de aggódtunk, hogy mit szólnak majd az emberek. Nem tudtam, milyen is az apaság, de most azt érzem, hogy jó, figyelmes, gondoskodó szülő leszek"- nyilatkozta a 13 éves apa, Alfie, aki azt is mondta, hogy az anyagiak dolgában elképzelése sincs, mert a papája csak időnként ad neki zsebpénzt, ami nagyjából 10 font (3400 forint).

Alfie 45 éves apja azt mondta a Sun-nak, hogy a fia, aki a koránál is fiatalabbnak látszik, ráadásul 122 centi magas, felkészült az új szerepére. "Megvonhatná a vállát, és ülhetne otthon a Playstation előtt, de ő minden nap a kórházban van a babánál és a barátnőjénél"- közölte az ifjú apa apja.

A rendőrség eljárást indíthatna kiskorúval folytatott szexuális kapcsolat vádjával, de mégsem teszik. " A sussexi rendőrség gyermekvédelmi csoportja tisztában van azzal, hogy egy 14 éves lány lett terhes egy 12 éves fiúval folytatott szexuális kapcsolata révén. A kelet-sussexi megyei tanács gyerekvédelmi szolgálatával lefolytatott közös vizsgálatunk eredményeként úgy véljük, hogy figyelembe kell venni a fiatal pár igényeit, ezért inkább támogatni kell őket a normális jövőjük érdekében."-közölte a sussexi rendőrség szóvivője.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!