Friss hírek

2009.02.26. 15:49

A segélyből élők egy része nem akar dolgozni, pedig lenne munka

<p>Nem szívesen vállalják el a segélyből élők az önkormányzat által felajánlott közmunkát Szegeden. Pedig a városban 700 álláslehetőséget biztosítottak arra, hogy akik eddig tartósan munkanélküliek voltak, most 90 nap munka után újra segélyt kaphassanak, 200 napos munkával pedig jogosultak legyenek álláskereső támogatásra, ez az, amit korábban munkanélküli segélynek hívtak. Az új törvényt decemberben fogadta el a parlament. Eszerint a bér és a járulékos költségek 95%-át az állam fizeti, a cégeknek a fennmaradó részt kell csak vállalniuk. Szegeden 1600-an élnek segélyből, többségüknek legalább középfokú végzettségük van.</p>


A felajánlott állásokat leginkább a képzettebb tartós munkanélküliek vállalták el. A segélyből élők egyharmada azonban nehezen vállal újra munkát. Pedig Szegeden mostantól dolgozhatnak óvodában, iskolában, az Anna-fürdőben és olyan munkásokra is szükség van, akik a várost tartják rendben - mondta Ménesi Imre, önkormányzati képviselő.

A Szegedi Intézménytakarító Kft.-nél 22 álláskeresőből, csupán tízen vállalták a munkát. Kozári Edit a cég gazdasági vezetője azt mondta, voltak, akik úgy intézték, hogy egészségileg alkalmatlanok legyenek, csak ne kelljen dolgozniuk.

A város más cégeinél, eddig 33-an azért nem fogadták el az állást, mert segély mellett alkalmi munkavállalói kiskönyvvel máshol dolgoznak. Az új törvény szerint, azok, akik semmilyen munkát nem vállalnak el, tovább nem kapják a rendszeres szociális segélyt.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!