Friss hírek

2009.02.10. 16:56

80 millió bírságot kaptak tavaly a kórházak és az egészségügyi szakrendelők az egészségbiztosítási felügyelettől

<p>Több mint 6 ezer bejelentés érkezett az Egészségbiztosítási Felügyelethez tavaly, másfélszer többen, mint egy évvel korábban - derül ki a felügyelet 2008-as tevékenységéről szóló, kedden nyilvánosságra hozott beszámolójából. A bejelentések egyharmada konkrét panasz volt, és több mint 350 esetben a vizsgálat meg is állapította, hogy az bepanaszolt egészségügyi szolgáltató hibázott. A kirótt pénzbírság csaknem elérte a 80 millió forintot.</p>

A beérkezett bejelentések zöme kérdés volt, a betegek 2 ezer alkalommal azonban konkrét bejelentéssel fordultak a felügyelethez. Ezer esetben indult hatósági vizsgálat, ezek 36 százalékánál igazolódott, hogy az intézmény jogszabályt sértett. Ezek 73 százaléka kórház illetve szakrendelő volt, a többi 27 százalék pedig háziorvos, betegszállító, illetve mentő.

A felügyelet kidolgozott egy olyan kórházi útmutatót is, amelynek alapján a betegek össze tudják hasonlítani az egyes intézményeket, el tudják dönteni, hogy melyik az, amelyik számukra a leginkább megfelelő. Tavaly március óta a felügyelet honlapjára is felkerült ez a csaknem 40 ezer adatot tartalmazó útmutató, amelyben a betegjogi helyzettől a kórházi fertőzések leküzdéséig, a választható szülési módoktól a daganatos betegeket ellátó szakemberek felkészültségét bemutató adatokig szinte minden szerepel.

A felügyelet ezen kívül tavaly is folyamatosan ellenőrizte a kórházi várólistákat, és nyilvánosságra hozta a várakozási idővel kapcsolatos adatokat. Tavaly november óta pedig külön csoport foglalkozik a gyógyszer- és a gyógyászati segédeszköz-piac felügyeletével. Az orvoslátogatókkal, illetve más gyógyszerpiacot befolyásoló tényezőkkel kapcsolatos vizsgálatok során a felügyelet munkatársai 43 esetben találtak jogsértést, 7 esetben pénzbírságot szabtak ki, egyenként 1,5-15 millió Ft összegben.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!