Friss hírek

2009.02.27. 14:29

4,4 milliárd forint pályázati igény az Országos Foglalkoztatási Közalapítványhoz

<p>215 pályázat érkezett eddig az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány által meghirdetett, a foglalkoztatottság megtartását és a munkanélküliek elhelyezkedését segítő pályázatokra -mondta Budai Bernadett a Kormányzati Válságmegelőző és Válságkezelő Központ pénteki ülése után. A kormányszóvivő tájékoztatása szerint az eddig feldolgozott projektek forrásigénye 4,4 milliárd forint, a legnagyobb érdeklődés a munkahelymegőrző támogatások iránt van.</p>

Az eddig feldolgozott 135 pályázat 90 százaléka munkahelymegőrzéshez kér támogatást. Az igények elsősorban kisebb létszámú cégektől érkeztek, jellemzően a kiskereskedelem és a feldolgozóipar területéről, míg a nagyobb vállalatok munkaidő-csökkentéshez kérnek segítséget - mondta Budai Bernadett. A feldolgozott pályázatok forrásigénye 4,4 milliárd forint, és több mint 7000 munkavállalót érintenek. A pályázók többsége egy évre kéri a támogatást, cserébe vállalják, hogy két évig nem küldik el munkavállalóikat.

A válságkezelő központ pénteki ülésen szó volt arról, hogy a Diósgyőri Acélműben bejelentett csoportos létszámleépítés kapcsán a szociális és munkaügyi miniszter Szabó Józsefet, az Észak -Magyarországi Regionális Munkaügyi Központ főigazgatóját miniszteri megbízotti teendők ellátásra kérte fel. A miniszteri megbízott intézkedési terve kiterjed a létszámleépítésben érintett 878 munkavállaló képzési és átképzési lehetőségeire, illetve személyre szabott tanácsadásra. A kormányszóvivő hozzátette: a Diósgyőri Acélműnél bejelentett létszámleépítésnél a kormány már a kész tényekkel szembesült, így a BorsodChem-hez hasonló, a munkahelyek megőrzésével kapcsolatos intézkedésekről ebben az esetben nem lehetett szó. A BorsodChem időben jelezte, hogy problémái vannak, és konkrét tervekkel kereste meg a kormányt, így közösen viszonylag rövid idő alatt sikerült úgy megállapodni, hogy elkerülhető legyen a csoportos létszámleépítés.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!