Friss hírek

2009.01.27. 11:28

Elmérgesedett a brazil-olasz viszony a Battisti-ügy miatt

<p>Konzultációra visszahívta kedden brazíliai nagykövetét az oIasz kormány, miután a dél-amerikai ország kormánya visszautasította Róma kérését, hogy adják ki Cesare Battisti-t. A konzultációs visszahívás a diplomáciában jelzésértékű figyelmeztető lépésnek számít.</p>

"Miután a brazil köztársaság főügyésze súlyos döntést hozott a Battisti-ügyben, Franco Frattini külügyminiszter úgy döntött, hogy hazahívja konzultációra, Michele Valensise nagykövetet."-ez áll a római külügyminisztérium keddi közleményében. Brazília január 13-án politikai menekültstátust adott az Olaszországban hivatalosan terroristának tartott Cesare Battisti-nak, akit távollétében életfogytiglanra ítéltek 1993-ban.

Az olasz politikai élet kulcsfigurái, a köztársasági elnöktől parlamenti képviselőkig megdöbbenésüket és sajnálkozásukat fejezték ki azóta, hogy Brazília megadta Battisti-nak a menekültstátust. Giorgio Napolitano olasz államfő korábban levelet írt Luiz Inacio Lula da Silva brazil elnöknek tiltakozását kifejezve. A brazil igazságügyi miniszter korábban azzal indokolta Battisti "megvédését", hogy fennáll a veszély, hogy Battistit üldöznék az olasz hatóságok, ha Brazília kiadná őt.

Battisti, a "Fegyveres Proletárok a Kommunizmusért" (PAC) elnevezésű szélsőbaloldali csoport egyik vezetője a római főügyészség szerint 1978-1979 között részt vett négy gyilkosságban, többek között egy milánói ékszerész megölésében. Battisti mindig tagadta a vádat. Battistit 1979 júniusában őrizetbe vették, de 1981 októberében megszökött. Később feltűnt Franciaországban, és Olaszország kérte kiadatását, de Párizs elutasította a kérést, mert 1985-ben, az akkori szocialista párti francia elnök, Francois Mitterrand azt az álláspontot képviselte, hogy nem szolgáltatja ki a szélsőbaloldali szervezetek azon a tagjait, akik lemondanak az erőszakról és szakítanak a múlttal. A francia igazságszolgáltatás 2004. októberében végül is kész volt kiadni az olaszoknak Battistit, ő azonban továbbállt Brazíliába, ahol két éve őrizetbe vették.

Ezek is érdekelhetik