Friss hírek

2007.11.17. 08:08

A szeretet adja az erőt - interjú Kovács Ágival - Nemzeti Sport

Fel sem merült benne, hogy abbahagyja a versenyzést a körülötte kialakult helyzet miatt - mondta a Nemzeti Sportnak adott nyilatkozatában Kovács Ágnes. Azt mondta, hogy a tavalyi margitszigeti Európa-bajnokságon a közönségtől kapott szeretet győzte meg arról, hogy folytatnia kell. "Pláne úgy - fogalmazott -, hogy újabb kontinensviadalt rendeznek Magyarországon" - utalt a decemberi debreceni rövidpályás EB-re. Ugyanakkor megerősíti - amit már tavaly közölt -, hogy a pekingi olimpia után befejezi a versenyzést.
Elmondta a lapnak, hogy az elmúlt napokban képtelen volt olyan intenzitással edzeni, ahogy kellett volna. És voltak olyan napok, amikor egyáltalán nem úszott. De ez talán értehető - tette hozzá. Most azonban már szeretné lezárni a közelmúltat, és csak előre tekint - nyilatkozta a lapnak Kovács Ágnes.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!