2007.10.30. 19:24
Szilvásy: 300 millióba kerültek a zavargások a rendőrségnek
<p>300 millió forintba kerültek a zavargások, ekkora többletköltsége keletkezett a rendőrségnek a 22-ei, 23-ai és 26-ai rendbontások miatt - mondta a polgári titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszter a keddi kormányszóvivői tájékoztatón. Szilvásy György közölte: 160 ember ellen indult valamilyen eljárás. A november 4-ei megemlékezésekkel kapcsolatban a szolgálatok nem számítanak jelentősebb atrocitásra.</p>
A Nemzetbiztonsági Kabinet a keddi ülésén megállapította, hogy az elmúlt év őszéhez képes gyökeresen változott az Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) és a rendőrség felkészültsége. A hatóságok hatékonyan működtek, de mindig van egy-kétszáz ember, akik hajlandóak megzavarni az állami vagy politikai rendezvényeket - mondta a miniszter. Szilvásy György szerint változás történt abban is, hogy az erőszakos csoportok idén már nem élvezték politikai pártok támogatását. Ilyen körülmények között a rendőrség képes volt arra, hogy megfékezze az erőszakoskodókat - tette hozzá.
Szilvásy György elmondta: egy rendőr ellen sem érkezett panasz a 22-ei, 23-ai eseményekkel kapcsolatban. 26-a kapcsán jelezték, hogy van ilyen panasz, de az még nem érkezett meg - közölte a miniszter. Szerinte ez is bizonyítja a rendőrség felkészültségét, akik 715 rendezvényt biztosítottak, amelyek közül 97 volt Budapesten.
Október 22-én, az 1956-os forradalom 51. évfordulójának előestéjén a Nagymező utcában és a környékén voltak összetűzések a rendbontók és a rendőrök között. A Szabadság téri rendezvényről egy több száz fős csoport indult az Operához, hogy megzavarják az esti díszelőadást. 23-án este az Alkotmány utcában volt tömegoszlatás. Egy körülbelül 100 fős csoport maradt az utcán, miután véget ért egy rendezvény, majd dobálni kezdték a rendőröket. 26-án a tüntetők reggel nyolc óra előtt kezdtek gyülekezni az Erzsébet hídon, a kuruc.info felhívására. A hídról a Váci útra szorított emberek a Kossuth Lajos utcában gyűltek össze újra, majd az Astorián és a Blaha Lujza téren akadályozták a forgalmat.