Friss hírek

2007.10.05. 15:15

Ma nyílik a Magyar Szecesszió Háza

<p>Pénteken délután négykor megnyitja kapuit a nagyközönség előtt a pesti szecesszió egyik legszebb épülete a Honvéd utca 3. szám alatt. A több mint száz évvel ezelőtt épült Bedő-házban az állandó és időszaki kiállítások, valamint egy már reggel hét órától nyitvatartó kávézó is várja ezentúl a látogatókat.</p>

Több mint 600 négyzetméternyi területen korhű bútorok, dísztárgyak, festmények és használati eszközök idézik meg a huszadik század elejét az 1903-ban Vidor Emil tervezte Bedő-házban. A régi-új épületet, mai nevén, a Magyar Szecesszió Házát Vad Tivadar, a PRO Budapest Világörökségi Összefogás tagja valósította meg.

Hároméves munka eredménye az, amit péntektől láthatnak a látogatók, mondta el érdeklődésünkre Vad Tivadar. Kérdésünkre válaszolva a tulajdonos elmondta: a rekonstrukciós munka több mint hatvan millió forintba került. A több mint száz év alatt ugyanis, az egykori régiségbolt helyén, asztalos műhely, üzemi étkezde is helyet kapott, ami jelentős mértékű állagromlást eredményezett. A rekonstrukciós munkálatokat nehezítette, hogy nemcsak a homlokzatot, hanem a teljes épületet fel kellett újítani.

A teljeskörű felújítás lehetővé tette, hogy a nagypolgári lakás belső terei állandó kiállításként mutassák be a századforduló díszes építészeti stílusát - a szecessziót. Az épületben helyet kapott egy kávézó is, ahol a korhű, százéves asztalok idézik meg a letűnt korok hangulatát, valamint a valaha volt hivataloneknegyed régi hagyományát is felelevenítik, hogy már reggel héttől várják a vendégeket, mondta el érdeklődésünkre Vad Tivadar.

A későbbi tervek között szerepel, hogy a szecesszió mestereit időszaki kiállításokon mutatják be az épület alsó szintjén. A Magyar Szecesszió Háza emellett szakmai és művészeti kerekasztalbeszélgetéseknek is helyet ad majd.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!