Friss hírek

2007.10.30. 12:20

Két héten belül nyilvánosak lesznek a a képviselői juttatások

<p>Háromnapos ülést tart a jövő héten az Országgyűlés, a képviselők egyebek mellett tárgyalnak a közélet megtisztításával kapcsolatos törvényjavaslatokról. A házbizottság keddi ülése után Mandur László, az Országgyűlés alelnöke azt is bejelentette, hogy két héten belül valamennyi honatya nyilvánosságra hozza saját honlapján az elmúlt időszakban kapott valamennyi képviselői juttatását.</p>

Jövő héten folytatódik az Országgyűlésben a Jövő Nemzedékek ombudsmani poszt létrehozásáról szóló törvényjavaslat vitája, illetve lesznek személyi döntések is, ha a képviselők úgy döntnek, hétfőn megalakulhat az Együtt Egymásért, Egy-másért Alapítvány működését vizsgáló bizottság. A tagoknál ugyanis befejeződött a szükséges "C" típusú átvilágítás.

Ugyancsak a jövő héten, a szerdai ülésnapon tárgyalnak a képviselők a közélet megtisztításával kapcsolatos törvényjavaslatokról. A többi között a képviselői összeférhetetlenségről, a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóvá tételéről és a vagyonnyilatkozat-tételről szóló szocialista törvényjavaslat mellett a tervek szerint napirendre kerül Fideszes kezdeményezésre a miniszterek juttatásainak átláthatóságáról szóló törvényjavaslat is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!