2007.10.31. 13:20
Felfüggeszthető a motorok kötelezője is, de nem éri meg - belicza
<p>Az idén télre már a motorok kötelező biztosítása is szüneteltethető. A költségek és a sok utánajárás miatt azonban nem éri meg szakemberek szerint.</p>
A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást (kgfb)szabályozó kormányrendelet nyári változása nyomán immár nemcsak autóknál, hanem motoroknál is van lehetőség szüneteltetésre maximum fél évig. Korábban volt minimumhatár is: két hónap, de ezt eltörölték júniusban. Változás még a biztosítás felfüggesztésének hatálybalépése is, eddig a bejelentést követő hónap első napjától lehetett számolni, az új szabály szerint a bejelentés napjától.
A kártörténeti szabályok szerint a bonus-fokozat megállapításához legalább 9 egymást követő hónapot vizsgálnak, a szerződés folytonosságát és a kármentességet. Ebből következik, hogyha valaki 3 hónapnál hosszabb időre teszi le a motorját, hiába volt kármentes, nem emelkedik a bonusa.
A Magyar Alkuszok Szövetségének főtitkára szerint emellett mérlegelni kell a költségeket és az utánajárást is. Debreczeni Ákos elmondta, hogy a biztosítás felfüggesztéséhez, ki kell vonni a forgalomból a járművet átmenetileg, ezt az okmányirodában kell kérni, pár ezer forintba kerül az eljárás. Aztán az igazolással meg kell keresni a biztosítót, majd visszaállításkor, ugyanez az eljárás. Tekintve, hogy motoroknál néhány ezer forint a negyedéves biztosítás, nem jelent lényegi megtakarítást a szüneteltetés. Ráadásul, ha hirtelen jó idő lenne, nem lehetne azonnal elővenni a járművet.
Kocsiknál ugyan nagyobb lehet a megtakarítás, mégsem sokan függesztik fel kötelezőjüket - elsősorban azért, mert autóknál nem jelent olyan akadályt az időjárás, mint motoroknál. Leginkább szezonális munkára használatos munkagépeknek éri meg a biztosítás szüneteltetése - tette hozzá.