Friss hírek

2007.10.30. 18:41

Az új biztosítási rendszerben szerepet kívánnak vállali az önkéntes egészségpénztárak is

<p>Az új, több biztosítós rendszerben szerepet kívánnak vállalni a már fél évtizede működő önkéntes egészségpénztárak is. A felálló biztosítókban a pénztárak részt vennének mint szakmai befektetők, de tapasztalatuk alapján akár a biztosítók vezetőinek kiválasztására is érdemesnek tartják magukat. Az önkéntes egészségpénztárak szövetségének keddi tájékoztatóján Váradi Péter, az AXA Egészségpénztár ügyvezető igazgatója elmondta: szerinte mindehhez nem kell módosítani az egészségbiztosítás átalakításáról szóló törvénytervezetet, kapcsolódó jogszabályokban is tisztázni lehet az önkéntes pénztárak szerepét az új rendszerben.</p>

Jelenleg 47 önkéntes egészségpénztár működik az országban, csaknem 750 ezer taggal, ami mivel családokról van szó, azt jelenti, hogy körülbelül 2 millió ember él a pénztárak szolgáltatásaival - mondta el Bolvári László, az Egészségpénztárak Országos Szövetségének elnöke.

Az elnök elmondta: a pénztárak bevétele ebben az évben eléri a 45 milliárd forintot, amelynek 90 százalékát a munkáltatók fizetik be. Szolgáltatásokra körülbelül 35-40 milliárdot fordítanak a pénztárak, ez pedig azt jelenti, hogy az emberek egészségügyi magánkiadásainak 10 százaléka az önkéntes pénztárakon keresztül zajlik. Ugyanis összességében a lakosság tavaly 360 milliárd forintot, idén becslések szerint több mint 400 milliárdot költ gyógyszerre, gyógyászati segédeszközre, magánorvosokra, vizitdíjra és kórházi napidíjra.

A tájékoztatón elhangzott: annak ellenére, hogy az adatok tükrében is az önkéntes pénztárak jelentős tényezői az egészségügynek, a tárca nem számolt velük a reform folyamatban. Pedig számos olyan területen van szakmai és gyakorlati tapasztalatuk, amelyeket épp a biztosítási rendszer átalakításánál tudnának hasznosítani a felálló új biztosítók.

Lehoczky László, az MKB Egészségpénztár igazgatótanácsának elnöke elmondta: a pénztárak már évek óta folyószámlát vezetnek tagjaiknak, pont úgy, ahogy az új biztosítóknak is kötelességük lesz ez. Évente 2 millió számlaellenőrzést végeznek, tapasztalatuk van abban is, hogy hogyan kell kórházakkal, szakrendelőkkel szerződni. Olyan informatikai rendszereket üzemeltetnek, amelyeket majd az új biztosítóknak is ki kell építeniük, és gyakorlatuk van a tagtoborzásban is.

Mindezek alapján a pénztárak szeretnék, ha az egészségügyi kormányzat az új biztosítási rendszer átalakításánál jobban támaszkodna az önkéntes kiegészítő pénztárak tapasztalataira - mondta Váradi Péter. Ezért a tárcának egyebek mellett azt javasolják: hagyja változatlanul, illetve növelje az egészségpénztári adókedvezményeket, kerüljenek vissza a pénztári szolgáltatások közé olyan korábban kivett adómentes lehetőségek, mint például a sport, dolgozza ki annak jogi hátterét: hogyan csatlakozhatnak a pénztárak a megalakuló egészségbiztosítókhoz. Ezen kívül részt vennék a felálló biztosítók tagtoborzásában is - tette hozzá.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!