2006.12.15. 19:30
ALPESI SÍ: Magyar helyett bolgár színekben nyert futamot az olimpiai negyedik
<p>Magyar helyett végül bolgár színekben állt rajthoz Kilian Albrecht, a 2002-es Salt Lake City téli olimpián műlesiklásban negyedik síelő. A 33 éves, legnagyobb sikereit előző hazája, Ausztria színeiben elérő versenyző Jerzensben, a Világkupa után második legrangosabb sorozat csütörtöki versenyén győzött a tiroli Alpokban.</p>
Kilian Albrecht, a 2002-es Salt Lake City-i téli olimpián műlesiklásban elért negyedik helye után formahanyatlás miatt tavaly kimaradt az osztrák csapatból. Idén előbb Dubai színeiben akart versenyezni, de a nemzetközi szövetségtől nem kapta meg a rajtengedélyt. Aztán sokáig úgy volt, hogy Magyarországra igazol a klasszis, de addig-addig várt a magyar útlevélre, míg végül úgy döntött, inkább elmegy Bulgáriába. A bolgár szerződésben nagy segítségére volt egy korábbi világsztár, az osztrák születésű, de luxemburgi színekben sikereket elérő Marc Girardelli, aki Bulgáriában kíván síközpontot építeni, így jóban van a helyi hatóságokkal.
Albrecht végül december elején megkapta a bolgár állampogárságot és csütörtökön megszerezte Bulgária első alpesi sikerét nemzetközi versenyen.
Albrecht hétfőn a Világkupában is elindul, a hírek szerint ott lesz az Alta Badiában megrendezendő műlesikló viadalon.