Friss hírek

2006.12.16. 12:30

A szavazásra jogosultak 60 százaléka vett részt az iráni választásokon

<p>Iránban a választópolgárok 60 százaléka szavazott arra, hogy kik kerüljenek a Legfőbb Vezetőt kiválasztó Bölcsek Tanácsába - jelentették be szombaton. A pénteken tartott választásokon a helyi önkormányzatokról is döntöttek az irániak, de arról még nincs adat, hogy azon mennyien vettek részt. Ez az első választás az országban a radikális elnök, Mahmud Ahmadinedzsád hatalomra kerülése óta.</p>

A szavazást többen a volt elnökhöz, Mohammad Khatamihoz köthető reformisták és az Ahmadenizsádhoz hű konzervatívok közötti harcnak tekintik. Szakértők arra hívták fel a figyelmet: lényeges kérdés lehet, hogy mennyien mennek el szavazni. Ahmadinedzsád megválasztásakor ugyanis nagyon alacsony volt a részvételi arány, és többek között ennek is köszönhető, hogy az ultrakonzervatív politikus került hatalomra.

A belügyminiszter példa nélkülinek nevezte, hogy ennyien részt vettek a Bölcsek Tanácsa tagjairól döntő szavazáson. A Tanács tagjairól legutóbb 1998-ban szavaztak, akkor mindössze ötven százalékos volt a részvételi arány. Az iráni politikai rendszerben a Bölcsek Tanácsa választja ki a Legfőbb Vezetőt, és arra is joga van, hogy visszahívja, és ellenőrizze munkáját.

A választások végső eredményét vasárnap este jelentik be.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!