Foci vb 2022

2022.12.05. 18:46

Tizenegyesekkel Horvátország

Büntetőpárbaj döntött a Japán – Horvátország vb-nyolcaddöntőn.

Perisic gólja volt a meccs utolsó rendes találata a 11-esek előtt

Fotó: AFP

A Katarban zajló labdarúgó világbajnokság 16. játéknapján, újabb csapat búcsúzott a 16 között. A hétfői két meccs közül az elsőn, a nyolc közé jutásért lejátszott összecsapáson, az E-csoport győztese, a németeket és a spanyolokat is legyőző Japán, a H-csoport másodikja, a még veretlen, a három meccsen mindössze egy gólt kapott Horvátország ellen lépett pályára. 

A két fél meccsének első félideje eseményekben szegény volt, nagyon sokáig úgy tűnt, hogy mindössze egyetlen horvát kapura lövéssel zárul, ám a félidő hajrájában, egy szögletet követően, az első kaput eltaláló lövéséből vezetést szerzett a felkelő nap országának válogatottja. A 43. percben Doan sarokrúgását követően nem tudtak felszabadítani a horvátok, a labda Maede elé került, aki 6 méterről, laposan a kapuba lőtt. 

A második félidőben az európai válogatott egyértelmű fölényben futballozott, és ennek eredményeként, az 55. percben, Juranovic jobbról érkező beadását Perisic 11 méterről a kapu bal oldalába fejelte. A folytatásban előbb Modricnak, majd Budimirnek és Perisicnek is volt egy-egy veszélyes lövése, ami elkerülte a kaput. A játék a japánok térfelén folyt, de mivel a kék mezesek jól védekeztek, jól zárták le a területeket a labdás emberek elől, nem tudtak ziccert kialakítani a horvátok. 

A rendes játékidő letelte után következett a vb első igazi hosszabbítása, a 2x15 perc plusz. Az extrák első játékrészében szinte semmi komoly nem történt, kockázatot egyik csapat sem vállalt, aztán Mitona egyszer csak megindult a 105. percben, és lövése után Livakovicnak nagyot kellett védenie. Az utolsó szakaszban is maradt mindkét fél részéről a biztonsági foci, és mivel a többet kezdeményező horvátok részéről Majer lövése a 121. percben elkerülte a jobb alsó sarkot, jöhettek a 11-es rúgások.

Minamino lövését kivédte Livakovic, Vlasic a jobb alsóba bombázott. Livakovic a másodikat is megfogta, Mitomáét, Brozovic a második horvát büntit vágta be. Asano nem hibázott, Livaja kapufát lőtt. Livakovic Yoshida löketét is megfogta, Pasalic eredményes volt, a horvátok jutottak tovább.

Labdarúgás: vb-nyolcaddöntő

Japán – Horvátország 1-1 (1-0, 1-1, 1-1) – tizenegyesekkel: 1-3

al-Vakra, 42 523 néző. V.: Ismail Elfath (amerikai).

Japán: Gonda – Taniguchi, Yoshida, Tomiyasu – Ito, Endo, Morita (Tanaka, 106.), Nagatomo (Mitoma, 64.) – Doan (Minamino, 87.), Maeda (Asano, 64.), Kamada (Sakai, 75.). Szövetségi kapitány: Moriyasu Hajime.

Horvátország: Livakovic – Juranovic, Lovren, Gvardiol, Barisic – Kovacic (Vlasic, 99.), Brozovic, Modric (Majer, 99.) – Kramaric (Pasalic, 68.), Petkovic (Budimir, 62., Livaja, 106.), Perisic (Orsic, 106.). Szövetségi kapitány: Zlatko Dalic.

Gólszerző: Maeda (43.), ill. Perisic (56.). 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!