Foci vb 2022

2022.11.26. 19:34

Mbappé legyőzte a dánokat

Megvan az első nyolcaddöntős, a második győzelmét arató francia válogatott máris továbbjutott.

Mbappé két gólt szerzett

Forrás: AFP

Két európai válogatott csapott össze a labdarúgó világbajnokság D-csoportjában, a 2. forduló keretében. A címvédő francia csapat, akik a nyitányon 4-1-re verték az ausztrálokat, a dánok ellen léptek pályára. Utóbbiak az első körben Tunézia ellen, gól nélküli döntetlennel mutatkoztak be. A csoport rangadójának számító összecsapás eső félidejében Franciaország járt közelebb a gólszerzéshez, illetve nekik volt több lehetőségük. Rabiotnak, Giroudnak volt egy-egy veszélyes fejese, Mbappének pedig egy ziccere, amit a kapu fölé lőtt. Ezzel szemben, a túloldalon mindössze egy valamire való gólszerzési kísérletet lehetett feljegyezni, ami Cornelius nevéhez fűződik. A második játékrész elején talán egy picit még feljebb tekeretek a gallok, Griezmann nagy helyzete után már gól is jött, Mbappé a 61. percben volt eredményes. Új meccsnek kellett kezdődnie, más dán fogatókönyvvel, és egy jó szereposztással célt értek a piros-fehérek: a 68. minutában A. Christensen egy közeli fejessel egyenlített, ami az északiak első találata volt a vb-n. Nem sokkal később Lindström révén majdnem összejött a második is. Ez felpiszkálta a franciákat, a meccs lüktetővé vált, Mbappé pedig másodszor is betalált, ezúttal fejjel, és ez eldöntötte a találkozót.

D-csoport, 2. forduló

Franciaország – Dánia 2-1 (0-0)

Doha, 42 860 néző. V.: Marciniak (lengyel).

Franciaország: Lloris – Koundé, Varane (Konaté, 75.), Upamecano, T. Hernandez – Tchouaméni, Rabiot – Dembélé (Coman, 75.), Griezmann (Fofana, 93.), Mbappé – Giroud (Thuram, 62.). Szövetségi kapitány: Didier Deschamps.

Dánia: Schmeichel – J. Andersen, Nelsson, A. Christensen – Kristensen (Bah, 92.), Höjbjerg, Eriksen, Maehle – Lindström (Norgaard, 85.), Cornelius (Braithwaite, 46.), Damsgaard (Dolberg, 73.). Szövetségi kapitány: Kasper Hjulmand.

Gólszerző: Mbappé (61., 86.), ill. A. Christensen (68.).

A csoport állása: 1. Franciaország 6 pont, 2. Ausztrália 3 pont, 3. Dánia 1 pont, 4. Tunézia 1 pont.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!