2007.10.05. 13:13
Dokumentációs központtal bővült az Ady Endre Liceum
<p>A Pedagógusok Világnapjára, október 5-re időzítették az Ady Endre Liceumban a Révai Miklós szakkollégium és dokumentációs központ felavatását.</p>
"A Tanügyminisztérium által meghírdetett pályázatot nyert meg az Ady Endre Liceum, ennek eredménye a Révai Miklós dokumentációs központ létrehozása, és annak a nagyszabású programsorozatnak a megszervezése, mely sorozat a mai napon csúcsosdik ki", mondta az avatás előtt Tóth Márta az iskola igazgatónője. A központ célja, - mondta az igazgatónõ immár az avatáson megjelent tanároknak és diákoknak - hogy megteremtse minden tudományos területen a lehetőségét annak, hogy diákok, tanárok az iskolai program után is folytathassák kutatásaikat.
Önállóan
Miután az igazgatónő és Nagy Zoltán tanár átvágták a szalagot, a tanári gárda egy része és néhány érdeklõdõ diák belepétek a központba, ahol már állt a bútorzat, a projektor és a faxgép. Tóth Márta ígéretet tett arra, hogy az iskola mindazolat a könyveket, szakfolyóiratokat meg fogja rendelni, melyeket a központban tevékenykedők igényelni fognak. Nagy Zoltán kifejtette, hogy a központ alkalmat nyújt a diákoknak arra, hogy önállóan dolgozzanak és kilátásba helyezte, hogy amennyiben a kutatói munka eredmémye minőségi és mennyiségi szempontból is megfelel az elvárásoknak, akkor akár publikációban is közlik azokat.
Pap István