Encs hírei

2018.12.20. 10:15

Felfüggesztették állásából az encsi járási hivatal vezetőjét

Encs - Hivatali vesztegetés elfogadásával vádolják a felfüggesztett hivatalvezetőt.

Encs - Hivatali vesztegetés elfogadásával vádolják a felfüggesztett hivatalvezetőt.

Tuzson Bence, közszolgálatért felelős államtitkár utasította a Borsod-Abaúj Zemplén Megyei Kormányhivatal vezetőjét, hogy az Encsi Járási Hivatal hivatalvezetőjét azonnali hatállyal függessze fel az állásából – közölte a Miniszterelnökség szerdán az MTI-vel. A tájékoztatás szerint a Központi Nyomozó Főügyészség büntetőeljárást kezdeményezett a hivatalvezetővel, Ódor Ferenccel szemben.

Megkeresésünkre a Központi Nyomozó Főügyészségtől azt a tájékoztatást kaptuk, hogy a Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján, vezető beosztású hivatalos személy, az előnyért hivatali helyzetével egyébként visszaélve elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette miatt folytatnak nyomozást.

Az ügyészség kedden két személyt vett őrizetbe, akiknek gyanúsítotti kihallgatása megtörtént. Hozzátették: az ügyről a büntetőeljárás eredményessége érdekében egyéb adat nem közölhető.

ÉM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!