Encs hírei

2018.09.06. 18:53

Búcsúznak kollégái Abaúj legendás kereskedőjétől

Encs - Nagy tekintélyű kereskedőtől, kiváló vezetőtől kell most szomorú búcsút vennünk, egy olyan szakembertől, akinek a nevét tisztelet övezte és övezi megye-, sőt országszerte.

Encs - Nagy tekintélyű kereskedőtől, kiváló vezetőtől kell most szomorú búcsút vennünk, egy olyan szakembertől, akinek a nevét tisztelet övezte és övezi megye-, sőt országszerte.

Zsiga József, az Abaúj COOP ZRt. volt elnök-igazgatója 1949. november 4-én született Szalaszenden. Már a szülei is az ÁFÉSZ alkalmazásában álltak, így gyermekként tőlük tanulhatta meg a kereskedelmi szakma alapjait, a munka szeretetét. Húszévesen került az Encs és Vidéke ÁFÉSZ-hez villanyszerelőként, 1972-ben a karbantartó részleg vezetője lett, később kereskedelem-szervezőként, majd felvásárlási- ipari- fejlesztési osztályvezetőként dolgozott. Ezek után az elnök-helyettesi pozíciót töltötte be, 1989-ben pedig a szövetkezet elnökévé választották.

A rendszerváltást követő gazdasági folyamatok komoly kihívások elé állították: jól látta, hogy a cég versenyképessége csak nagyobb volumenű fejlesztésekkel biztosítható. Ez utóbbi stratégia szellemében épült meg például a társaság encsi Húsüzeme, az Abaúj Áruház, és több településen avattak új, korszerű élelmiszerüzleteket. Emellett aktív szerepet vállalt a COOP üzletlánc kialakításában, kiterjesztésében, és több szakmai szervezet országos elnökségében is dolgozott.

Zsiga József munkájában folyamatosan a fejlődés lehetőségét kereste, és ez igaz volt személyes életére is, hiszen az évek során közép- és felsőfokú kereskedelmi végzettséget, majd gazdasági mérnöki diplomát szerzett. Kiváló elemző volt, jól látta az összefüggéseket, és határozott, magabiztos, döntéseinek köszönhetően a társaság eredményesen fejlődött. Munkatársai, vezetőtársai szerették, nagyra becsülték szakmai hozzáértését, szakmai alázatát. Az általa felépített és vezetett cégcsoport több száz család megélhetését biztosította, és ma is a legnagyobb foglalkoztató az abaúji térségben.

Kiváló és eredményes munkáját több szövetkezeti és állami kitüntetéssel ismerték el, amelyek közül kiemelkedik a Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt kitüntetés, ezt 2011-ben vehette át. Büszke volt az Encs Város Önkormányzata által adományozott „Encsért 2015.” elismerésre is, hiszen ezzel szeretett városa díjazta munkáját.

Zsiga József tagja volt a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara küldöttgyűlésének, és a fiatal kereskedő tanulók gyakorlati képzése terén éveken át segítette a kamaránk munkáját. Ezt a tevékenységét „A tanulóképzés terén kiemelkedő gazdálkodó szervezet” kitüntetéssel jutalmazta köztestületünk.

Búcsúzunk a kereskedelmi szakma emblematikus alakjától, a nagyszerű szakembertől, akit mindannyian tiszteltünk, nagyra tartottunk. Nyugodj békében! Emlékedet megőrizzük.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Elnöksége, a Kereskedelmi Tagozat

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!