A munkahelyteremtés a kulcskérdés és a legnehezebb feladat is egyben

Miskolc, Encs - „Szerintem az állampolgárok egy jó része nem tesz meg mindent azért, hogy önmaga sorsán alakítson.” Interjú: Szeles Andrással, Encs polgármesterével.

„A ’80-as években, amikor még lehetett, képesítés nélküli nevelőként tevékenykedtem Homrogdon, majd dolgoztam Szemerén és Tornyosnémetiben, utána Encsen, aztán jött a kollégiumvezetés” – erről is beszélt szerkesztőségünkben Szeles András, Encs polgármestere.

Encs és környékének kiugrási lehetősége az oktatáshoz és neveléshez kötődik.” Szeles András

A napokban múlt 50 esztendős. Hogyan élte meg?

Szeles András: Másként éltem meg, mint a 49.-et, a 48.-at, meg az az előttieket, főleg azért, mert erre figyelmeztettek. Nem is akartam annyira erre koncentrálni, tudomásul venni, de a családom, a barátaim, a munkatársaim gondoskodtak róla, hogy ne felejtsem el, hogy 50 éves vagyok. Ezt köszönöm is nekik. Ilyenkor valamiféle mérleget von az ember mind a magánéletet, mind a közéletet, a munkáját tekintve. Ilyenkor áttekinti a leélt éveket, évtizedeket. Az ember követ el hibákat, lehet, hogy vannak olyan dolgok, amiket másképp csinálna, de összességében csak hálát adok az Istennek, hogy ezt az életet éltem, hogy így történt minden. Nem is gondolnám, hogy másképp szeretném. Úgy volt, ahogy kellett, hogy legyen, még akkor is, ha rajtam kívül álló dolgok nagyon is meghatározták az életem. De ezt így fogadom el, én örülök annak, hogy ott tartok, ahol, próbáltam és most is próbálom teljes szívből tenni a dolgom, bármilyen területen is dolgozzak. És hogy van egy boldog családom, az meg külön ajándék.

A fokozatosság jut önről az eszembe. Ez tudatos önnél?

Szeles András: A fokozatosság elve az, ha vannak útjelző karók az ember életében. Mondjuk az egyik ilyen az volt, hogy úgy gondolom, mindennek megvan a maga ideje – mint ahogy a Prédikátorok könyvében is szerepel –, és nem akartam, nem akarom elsietni a dolgokat. Amikor adódott egy lehetőség és érett, alkalmas voltam rá, akkor azt tisztelettel elfogadtam, de tudomásul vettem azt is, hogyha valami még túl korai volt. A fokozatosság elvét továbbra is szem előtt tartom. Mikor egy feladat megtalálja az embert, megbarátkozik azzal, bedolgozza magát, aztán előbbre jut. A ’80-as években, amikor még lehetett, képesítés nélküli nevelőként tevékenykedtem Homrogdon, majd dolgoztam Szemerén és Tornyosnémetiben, utána Encsen, aztán jött a kollégiumvezetés. A Fidesz egyik helyi alapítója voltam 92-ben, tehát elég régóta csinálom ezt is. Aztán 1997-től az Abaúj Polgáraiért Alapítvány vezetőjeként éveken keresztül a civil szférát is próbáltam segíteni. 2002-ben lettem képviselő Encsen és megyei közgyűlési tag is, aztán 2006-tól alpolgármester két cikluson keresztül, és utána, 2014-től polgármester. Ezek a dolgok egymásra rakódnak szépen a tapasztalatokat összegyűjtve, megfelelő mértéktartással. Nem akartam soha megváltani a világot, mindig próbáltam alkalmazkodni a helyzethez, nagyon jó közösségeket találtam, bárhol is dolgoztam eddig, akár Szemerén, akár Tornyosnémetiben, akár Encsen. Csak köszönettel tartozom a vezetőimnek, a munkatársaimnak, mert nagyon sokat alakítottak rajtam. Én is próbáltam nyilván hatással lenni a többiekre, kölcsönösen formáltuk egymást. Az, hogy az ember milyenné alakul, hova kerül, az ilyen interakciók is befolyásolják. A fokozatosság elve ahhoz is kapcsolódik még, hogy sosem akartam túl nagy lépésekkel haladni, óvatosan közelítem meg általában a lehetőségeket, tehát nem mondom, hogy nem voltak kísértések, lehettem volna gátlástalan, de az nem én vagyok. Mindenféle vezetői pozíció, ami hatalommal bír, az veszélyeket rejt magában, és nagyon nehéz megtalálni azt a keskeny ösvényt, hogy az ember tisztességgel és becsülettel el tudja látni a feladatait, ez nem mindig rajtunk múlik, de az ember próbál mindent megtenni ennek érdekében.

A pedagógus pályafutásában szerzett tapasztalatokat tudja kamatoztatni városvezetőként?

Szeles András: Én mindig is pedagógus leszek, ezt nem fogom soha elfelejteni. Ez olyan, mintha már belém ivódott volna, az életem szerves része lett. Ha bármilyen rendezvény van, ami az iskolákhoz kötődik, mindig kollégáknak szólítom a pedagógusokat. Úgy érzem, lélekben mindig pedagógus maradok, és nagyon drukkolok nekik, hogy a meglévő nehézségeket minél hamarabb, minél kevesebb véráldozattal, minél hatékonyabban tudják kezelni. Ugyanakkor stratégiai kérdés is, amire rákérdezett. Azt gondolom, hogy például Encs és környékének kiugrási lehetősége egyértelműen az oktatáshoz és neveléshez kötődik. A város minden polgára úgy tud érvényesülni, ha megtesz mindent annak érdekében, hogy minél magasabb szintű képzettséget szerezzen. Fogadóórákon általában a kisebbséghez tartozók vannak többségben, akik legtöbbször a közmunkában szeretnének dolgozni. Mindig megkérdezem, hogy milyen végzettségük van, milyen szakmát szereztek. Szakmáról szó sincs, sokszor még a nyolc általános sincs meg. Munkanélküliség van, Encs, Gönc a toplistát vezeti, közben pedig keressük a megfelelő szakmunkást, a megfelelő szakképzett munkaerőt, ami meg hiányzik. Az emberek önállósága, felelősségérzete, mintha az utóbbi időben háttérbe szorult volna, nem éreznek magukban ambíciót, úgy gondolják, hogy majd az állam, az önkormányzat mindent megold. Szerintem az állampolgárok egy jó része nem tesz meg mindent annak érdekében, hogy önmaga sorsán alakítson, csak elvárja a hivataloktól, az önkormányzattól, az államtól, a politikusoktól, a vezetőktől, hogy oldják meg helyette. Én azt gondolom, velük együtt kell megoldani. Mi csak segíteni tudunk, helyettük ezeket a döntéseket nem tudjuk meghozni. Ha nagyon szemléletes akarok lenni, ez olyan, hogy lassan a Kádár népe helyett egy polgári Magyarország irányába kéne elmozdulni, de látszik az elmúlt 25 évből, hogy ez nagyon nehéz. Bizonyos naivitásra utal, hogy azt hittem a ’90-es évek elején, egy generációnyi idő alatt sok minden fog történni. Nem az van, mint egy polgárnál, hogy képezi magát, hogy van kreativitása, dolgozni, önállósodni, függetlenedni akar, el akar érni valamit igényesen, teljesen mindegy, hogy az ország mely területén él. Az még messze van.

Miként látja: mennyit változott az elmúlt évtizedben Encs?

Szeles András: A ’90-es évek felszabadultság érzése elillant, ahogy az egész országban is. Sokkal nagyobbak voltak az elvárások, amelyek egyébként nem voltak reálisak. Ha rendszerváltozás van, akkor nemcsak az irányítói szinteken és az államigazgatásban kell változásokat megélni, hanem az embereknek is változniuk kell. Történt egy közigazgatási változtatás, 2013 januárjától ismét vannak járások, Encs újra járási székhely lett. Előtte is a térség központi szerepkörét töltötte be mind az oktatás, mind az egészségügy, mind a közbiztonság, rendészet, kultúra, sport területén. Tehát mindig is térségi központ volt Encs, de most, hogy hivatalosan is járási székhely lett, még nagyobb felelősséget ró a városra, és még inkább erősítenünk kell ezeket a pozíciókat. A Szent László katolikus iskola létrehozása nagy eredmény volt a városban, örülök, hogy ebben segédkezhettem. Szakiskolánk és gimnáziumunk, tankerületi központunk is van, tehát az oktatás rendben van. Az egészségügyi központunk a térség egészségügyi szolgáltatását segíti. Rendőrkapitányság, tűzoltóság, mentőállomás, pénzintézetek, kereskedelem, színvonalas vállalkozások, ha csak ezeket említjük, én úgy gondolom, hogy betöltjük ezt a szerepkört.

2014 óta polgármester. Eddig mire a legbüszkébb?

Szeles András: Úgy indultam az egész feladatnak, hogy az emberek bizalmából kaptam ezt a lehetőséget, hogy egy szolgálatnak tekintem a polgármesteri munkát. Öt évre kaptam felhatalmazást, amit köszönök azoknak, akik bíztak és bíznak bennem. Úgy kezdtem el ezt a munkát, hogy a meglévő, jó hagyományokat szeretném folytatni és esetleg továbbfejleszteni, új lehetőségeket megtalálni. Befejeződött egy európai uniós pályázati ciklus, és most kezdődött egy új. A pályázati rendszer már beindult, néhány pályázatot már be is adtunk, például a kerékpárutak felújítására, újak építésére, a helyi piac továbbfejlesztésére, rekonstrukciójára, vagy turisztikai céllal az abaújdevecseri kastély felújítására. Már az eredmények is mutatják, hogy ezalatt a másfél év alatt is elég jelentős dolgokat tudtunk megvalósítani. Nyilván az új pályázati lehetőségeket szeretnénk kihasználni, de az a legfontosabb természetesen, hogy az egzisztenciális lehetőségeket és az intézmények működését biztosítsuk. Szeretnék mindent megtenni annak érdekében, hogy a munkahelyteremtés területén el tudjunk mozdulni, ez a kulcskérdés és a legnehezebb feladat.

Juhász-Léhi István

Várják a négysávos utat

„Az M30-as út tervezett megépítése nekünk nagy lehetőségnek tűnik. Ha csak a legutolsó tervezett nyomvonalakat nézem, akkor a városunk közvetlen közelében lesz csatlakozási pont, sőt még az ipartelepünk egy külön bekötőutat is kapna, ami nekünk nagyon fontos lenne” – mondta Szeles András.

„Nem tudom, hogy mikorra tervezik az átadást, de szeretném, ha minél hamarabb elkészülne, hiszen sokat jelentene az encsiek és az Encs környékiek számára. Nemcsak a közlekedés megkönnyítése miatt, hanem azért is, mert ez már generálna egyfajta munkahelyteremtési lehetőséget is.”