Külön díj nélkül

2021.05.27. 13:38

Júniustól kerékpárt is szállítanak a Mecsekre tartó pécsi buszok

Két Mecsekre tartó autóbuszon külön díj nélkül szállíthatnak kerékpárt az utasok június 5-től Pécsen – tájékoztatta a baranyai megyeszékhely önkormányzata az MTI-t.

Fotós: Shutterstock

Fotós: Shutterstock

Mint írták, a helyi közösségi közlekedési feladatokat ellátó, városi tulajdonú Tüke Busz Zrt. új szolgáltatása a szabad- és munkaszüneti napokon, a menetrendben kerékpár ikonnal megjelölt mecseki járatok esetében lesz elérhető.

Ismertették: a tervek szerint a pécsiek és a városba látogató turisták a 34-es, Dömörkapuhoz, valamint a 35-ös, Misinatetőre közlekedő autóbuszokon, rögzítő eszköz segítségével szállíthatják kerékpárjukat.

A közleményben idézték Ruzsa Csaba pécsi alpolgármestert, aki hangsúlyozta, hogy a közösségi közlekedés szolgáltatásainak bővítésével a kerékpáros közlekedés és az aktív mecseki turizmus iránti egyre fokozódó igényt szeretnék kielégíteni.

A június 5-én induló tesztüzem várhatóan július közepéig tart. Amennyiben az új szolgáltatás fogadtatása kedvező, akkor megvizsgálják, hogy a kerékpárszállítást hogyan lehet valamennyi mecseki járatra kiterjeszteni a későbbiekben.

A busztársaság az MTI érdeklődésére közölte, hogy ismereteik szerint jelenleg Budapesten, Szegeden, Kaposváron és Miskolcon van lehetőség kerékpárszállításra, e szolgáltatást pedig jellemzően villamosokon biztosítják a közlekedési társaságok.

Borítókép: illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!