Járvány

2021.04.19. 18:30

Az EU-ból Görögországba utazóknak nem kell többé karanténba vonulniuk

Elegendő ha negatív vírusteszttel rendelkeznek, vagy igazolják, hogy oltást kaptak a kórokozó ellen.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Az Európai Unió más tagállamaiból Görögországba érkezőknek már nem kell hétnapos karanténba vonulniuk a koronavírus-járvány elleni védekezés részeként, ha negatív vírusteszttel rendelkeznek, vagy igazolják, hogy oltást kaptak a kórokozó ellen – adta hírül hétfőn a görög polgári repülési hatóság.

Ugyanez a könnyítés illeti meg az Egyesült Államokból, az Egyesült Királyságból, az Egyesült Arab Emírségekből és a Szerbiából görög földre érkezőket. Izrael vonatkozásában már március óta érvényben van az enyhítés.

A görög előírás szerint a negatív vírusteszt nem lehet régebbi három naposnál, az oltás esetében pedig legalább két hétnek kell eltelnie a második dózis beadásától, mielőtt Görögországba érkezne az illető.

Bár az EU úgynevezett vakcinaútlevelét várhatóan csak júniusban vezeti be, Görögország – gazdasági érdekből – május közepén szeretné megkezdeni a turistaszezont. Jelenleg a legtöbb szálloda zárva van az országban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!