nem árt tudni

2020.01.08. 22:10

Szívinfarktust is okozhat a hideg

A szakértő szerint főképp az eddig nem diagnosztizált és kezeletlen szívproblémákkal élők számára jelent veszélyt az időjárás.

Komoly összefüggést találtak a koszorúér-betegség miatt kialakuló hirtelen halál és a lehűlések között – mondta a Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika Kardiológiai Tanszékének vezetőhelyettese szerdán az M1 aktuális csatornán.

Gellér László hozzátette:

eddig a túlságosan meleg időjárást tekintették veszélyesnek a szívbetegek számára, azonban új kutatások a hideg idővel való összefüggést is tudták igazolni.

Elmondta: Angliába 2 fokos hőmérséklet-csökkenés hatására közel 3-4 százalékkal, Kanadában 10 fokos csökkenés miatt 2 százalékkal nőt meg a koszorúér-betegség miatt kialakuló hirtelen halálok száma a kutatások szerint.

A zord időjárás

főképp az eddig nem diagnosztizált és kezeletlen szívproblémákkal élőknek jelent veszélyt,

mivel a szervezet a lehűlésre összehúzódással válaszol, így elképzelhető, hogy az eredetileg is beteg szívet az érösszehúzódás terheli túl.

A műsorban elhangzott, hogy akár négyszeresére is nőhet a szívinfarktus és a hirtelen szívhalál kockázata a hideg időben. A hirtelen szívhalál vezető halálok, Magyarországon évente 26 ezer ember hal meg emiatt.

Borítókép: illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!