luxusutazás

2019.07.21. 22:10

Függőséget okozhat a hajón töltött nyaralás

Az utasok 70 százaléka törzsutassá válik. Hét nap alatt hat várost is megnézhetünk, miközben luxusszolgáltatások sora vár ránk a hajón.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Venturelli Luca

Reneszánszát éli a hajós turizmus, a szakemberek arról számolnak be, hogy a tengeri és a folyami utazások tekintetében is megsokszorozódott az utasok száma. Azonban még mindig szép számmal akadnak olyanok, akik a kikapcsolódás ezen formájára luxuskiadásként gondolnak, ám érdemes közelebbről is megnézni, miért éri meg mégis az egyhetes tengerparti nyaralásokat hajózásra cserélni – írja a Világgazdaság a Manager Magazin cikke alapján.

Legyen szó tengeri vagy folyami hajóútról, mindenképpen lényeges szempont, hogy folyamatosan mozgásban vagyunk. Mindennap másik város, másik strand, másik kávézó – az ember szinte úgy érzi, föld körüli útra indult.

Egy hét alatt több különböző ország nevezetességeit is megcsodálhatjuk,

és az sem elhanyagolható szempont, hogy

minden áldott nap másik kultúra köszön ránk,

mindez az éles váltások miatt nyilvánvalóan ezerszeresére nagyítódik fel.

A beszámolók szerint az instant „világjárás” mellett azonban a legnagyobb élményt mégiscsak maga a hajós lét adja, hiszen

ezek a csúcstechnológiával készült óriások már önmagukban leveszik az utast a lábáról.

Akik vettek már részt tengeri hajóúton, azt mondják, olyan, mintha egy önálló úszó városban lennének, ezeken a járműveken ugyanis minden, de tényleg

minden megtalálható, ami a vendégek kényelmét, illetve szórakozását biztosítja.

A medence, a színház, a diszkó, a kaszinó és a tematikus éttermek mellett még millió olyan szolgáltatás létezik, ami a bőség zavarát jelenheti a turistáknak, ám pont ezek sokasága biztosítja azt a spórolást, ami miatt mégsem jelenthetjük ki kategorikusan, hogy a hajós nyaralás luxuskiadás lenne. Itt ugyanis

a befizetett összeg tartalmazza a szállást, az utazást, az étkezést, az italt – bár ezt korlátozottan – és a hajón található szinte összes szolgáltatást.

Valóban „húzósnak” érződik, amikor ezt egy összegben kell kifizeti, ám ezután az utazás során már csak minimális költéssel kell számolni.

A CLIA (Cruise Lines International Association) 2018-ra – frissebb adat még nincs – előzetesen 80 százalékos növekedést várt, és ez egyáltalán nem a valóságtól elrugaszkodott vágy, ugyanis a statisztikák szerint a hajós utazásokon részt vevők 70 százalékából törzsutas válik. Ebből a folyami hajózás tekintetében pedig Magyarország is profitál – a számok egyre emelkednek –, ugyanis 2017-ben Budapest nyerte el a Cruise Critic által kiosztott Cruisers’ Choice Destination Awardsot, így fővárosunk lett a folyami hajókirándulások legjobb úti célja.

A hajózás során a tengeribetegségtől sem kell tartani, ezek a monstrumok ugyanis olyan stabil vízfekvésűek, hogy szinte észre sem vehető az imbolygás.

Ám ha ilyen vagy más egészségügyi probléma adódik, nem feltétlenül kell megszakítani az utazást, tekintve, hogy az orvosi személyzet és felszereltség is olyan profi, hogy kis túlzással egy „miniműtétet” is el tudnak végezni.

A Földközi-tenger a kedvenc

A hajós utazás árai meglehetősen széles skálán mozognak. Különleges promóció keretében akár már 109 euró/fő ártól foglalható egy Velencéből induló háromnapos kirándulás. Ugyanakkor egy tizennégy éjszakás észak-európai út all inclusive ellátással, lakosztályban közel 8000 euró/fő – mondta Szvoboda János, a Neckermann cégvezetője. Szvoboda János arról is beszámolt, hogy

a magyar utasok körében a földközi-tengeri mediterrán útvonalak a legnépszerűbbek,

azonban a tapasztalt hajózók, ha már megismerkedtek ennek a régiónak a szépségével, nekivágnak a dubaji és karibi desztinációknak is. Az ár függ a kabin típusától, a tengeren töltött éjszakáktól, a programtól, a kikötőbe történő utazás módjától és a hajótársaságtól is. A cégvezető szerint fontos kiemelni, hogy a közhiedelemmel ellentétben

az árak nem tartoznak a luxuskategóriába, megfizethetők, különös tekintettel arra, hogy a tarifa rendkívül magas minőségű kiszolgálást és minden étkezést magában foglal.

Ezenfelül pedig nagyon kényelmes utazási forma, hiszen itt csak egyszer kell elfoglalni a szobánkat, amely az út során végig kényelmes és komfortos szállásként szolgál.

A magyarok számára rendkívül fontosak a kirándulások – folytatta a Neckermann cégvezetője. Csoportos utazás esetén magyar nyelvű kirándulásra lehet jelentkezni, amely alatt semmire nincs gondja az utasnak, csak gyönyörködnie kell az adott város szépségében. A kirándulások mellett az italcsomag szintén extra szolgáltatásként vásárolható. Széles palettáról lehet választani, így mindenki a fogyasztási szokásai szerint rendelheti meg ezeket már az utazás előtt, vagy a fedélzeten. Ezzel azonban nem ér véget a kényelmi szolgáltatások felhozatala. A repülőtér és a kikötő közötti közlekedés megkönnyítésére az egyéni foglalásoknál is igényelhető transzfer, csoportos utaknál pedig ezt már tartalmazza a meghirdetett ár.

További jellemző a magyar hajósturistákra, hogy meglehetősen kedvelik a balkonos kabinokat, különösen a hosszabb utaknál, ahol egy-egy tengeren töltött napon a balkonon pihenhetnek vagy itt fogyaszthatják el a reggelit. Szvoboda János szerint azonban vannak olyanok, akik inkább alacsonyabb kabintípust választanak, és kirándulásokra, italcsomagra költenek.

A balkonos és a belső kabin mellett egyaránt sok érv szól, hiszen van, aki imádja a hajóról csodálni a lemenő napot, mások pedig inkább szórakoznak, mintsem a kabinjukban tartózkodnak.

Nyugat-Európában és Amerikában a hajózás már évek óta az egyik legkedveltebb utazási mód, és a jelek szerint a növekvő tendencia Magyarországon is folytatódik. A Neckermann beszámolója szerint évről évre egyre nagyobb a bővülés, most ért el hozzánk ennek az utazási módnak a reneszánsza.

Borítóképünk illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!