Életstílus

2017.10.01. 12:55

Energiaital helyett inkább vizet igyunk!

Borsod-Abaúj-Zemplén - Tudjuk, hogy milyen hatással vannak ránk az energiaitalok?

Borsod-Abaúj-Zemplén - Tudjuk, hogy milyen hatással vannak ránk az energiaitalok?

Ha fáradtak vagyunk, vagy épp vizsgaidőszakban kell egy kis dopping az éjszakai tanuláshoz, könnyedén felbontunk és megiszunk egy energiaitalt, vagy rosszabb esetben akár többet is. Túlzott mértékű fogyasztásukkal a rövid ideig tartó frissességérzetért, nem is sejtjük, milyen árat fizethetünk.

„A szeptember utolsó vasárnapján tartott Szív Világnapja apropója, hogy felhívja az emberek figyelmét, mennyire sérülékeny is a szívünk. Számtalan módon ártunk neki, ráadásul ok nélkül pörgetjük fel például az energiaitalokkal. Pedig a szív- és érrendszeri betegségek, elsősorban a magas vérnyomás egyre több embert, sőt egyre fiatalabbakat is érintenek. Mivel főként a fiatal korosztály a fő fogyasztó, fontos lenne tudniuk, hogyan hatnak az italokban található különböző összetevők a szívükre és a szervezetükre” – mondta dr. Balák Csaba, az Év Magánrendelőjének választott Budai Egészségközpont kardiológus szakorvosa.

Az összetevők alapján nem tűnik veszélyesnek a fogyasztásuk. Ám, ahogy számos étel vagy ital esetében, az energiaitalok fogyasztásánál is fő szempont a mértékletesség. Kis mennyiségben és alkalmanként az egészséges szervezet számára valóban nem okoznak problémát. Baj akkor lehet, ha naponta többször isszuk, akár frissítőként is, alkohollal keverjük, vagy sport­ital helyett, aktív mozgáshoz fogyasztjuk. A szívbetegséggel és magas vérnyomással küzdők, kismamák és gyermekek számára pedig egyáltalán nem ajánlott a fogyasztásuk.

– Ez különösen sportolás esetén veszélyes, hiszen az amúgy is magas pulzust még jobban megemeli. Az energiaitalok helyett számtalan egészséges módon frissíthetjük fel magunkat. Fáradtság esetén mozgassuk meg a végtagjainkat, tornázzunk pár percig. A friss levegő is élénkít, sportolás közben pedig fogyasszunk kifejezetten erre a célra készített izotóniás italokat vagy egyszerű friss vizet!

Összetevői

A serkentőnek szánt italok fő összetevői a koffein, a taurin és a cukor. A koffein egyebek között élénkíti a szívműködést, csökkenti a fáradtságérzetet, fokozza az izmok teljesítőképességét. A taurin az emberi szervezetben is előforduló anyag, amely az izmok működésében és az idegrendszerben játszik szerepet. Ezek mellett a B-vitamin számos formája és ginzeng is megtalálható az energiaitalokban.

ÉM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!