Sztárvendégekkel ünnepelnek

2022.06.01. 17:20

Rúzsa Magdival és Tóth Gabival készül a Hír TV a nemzeti összetartozás napjára

A csatorna szerkesztői azt ígérik, térben és időben bejárják a Kárpát-medencét, és most először élőben közvetítik a csíksomlyói nyeregből a szentmisét.

A Hír TV ünnepi műsora június 4-én 10 és 15 között kerül képernyőre. A csatorna ismert arcai, M. Dobos Marianne és Gerhardt Máté beszélgetnek majd vendégeikkel határon innen és túl.

A magyar történelem egyik legtragikusabb napján – amely idén egyben egyházi ünnep is – közéleti szereplők, határon innen és túl élő magyarok vallanak majd arról, mit jelent számukra az összetartozás.

"Feszes műsor lesz" – mondta M. Dobos Mariann, aki egyben a műsor egyik szerkesztője, ötletgazdája is. "Részt kaphattam a 300 perces  élő műsor kitalálásában, leszervezésében – ez fantasztikus lehetőség volt! Ötleteimmel, kapcsolataimmal tudok segíteni. Rengeteg, óránként 8-10 interakcióval készülünk: kapcsolással, helyszín- és témaváltással. Öt-hat perces beszélgetéseket tervezünk, lesznek előre rögzített interjúk is, ezek váltják majd egymást" – tette hozzá M. Dobos Mariann.

Fő helyszín a stúdió, ahol Máthé Áron, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnökhelyettese beszél majd 10-től 11-ig, majd őt váltja Horváth Zoltán terézvárosi plébános, aki a mise végéig, 13.30-ig lesz a Hír TV vendége.

A Hír TV stúdiójába várják a vajdasági Kishegyesről származó Rúzsa Magdit 11 órára, Tóth Gabit pedig kapcsolják.

Az Össznemzeti Zarándokvonat másfél ezer igaz szívű magyarjával együtt utazik majd a Hír TV stábja: a nézők által jól ismert, egyéni, különleges hangulatú tudósításokkal jelentkező Illés Péter tudósít majd a fizikai és lelki utazásról.

Pünkösdkor, a járvány okozta két év kényszerszünet után, ismét elindul Székelyföldre a Székely Gyors és a Csíksomlyó Expressz. Mi, másfél ezer anyaországi zarándok félmillió magyar-székely honfitársunkkal együtt veszünk részt a csíksomlyói szentmisén, ők pedig másnap eljutnak a történelmi Magyarország egykori határára, a Budapestről 700 kilométerre fekvő Gyimesekbe is

– tette hozzá Illés Péter. 

„Trükkös lesz a Szentmise közvetítése 11.30 és 13.30 között” – árulta el Zámodics Attila, a műsor másik szerkesztője, aki hozzátette:

Meglepetéssel is készülünk: a központi állami ünnepség idén Sátoraljaújhelyen lesz, ahol a Rákóczi Szövetség rendezvényén Novák Katalin köztársasági elnök mond majd beszédet, és ez időben sajnos pont egybeesik a szentmisével.

Az Ukrajnában zajló háború szomorú aktualitást ad az emlékező műsorfolyamnak: Fél kettő után Brenzovics Lászlót, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnökét és Pesty Lászlót várják a stúdióba. A 300 percen keresztül tartó műsorban kapcsolnak a nemzet főterére, a budapest Kossuth Lajos térre. Papp Ágota a Parlamentből számol majd be a nemzeti összetartozás napjához köthető rendezvényekről. Ágota élőben mutatja majd be az Európa és a világ legszebb épületének választott, frissen átadott Néprajzi Múzeumot is, ahol az összmagyarság kultúrkincsét őrzik. 

„A Néprajzi Múzeum jelkép” – nyilatkozta Velkovics Vilmos, a Hír TV hír-főszerkesztője, hozzátéve: „Annak a jelképe, hogy a nemzeti értékeinket felmutassuk saját magunk és az egész világ számára. Ilyenek vagyunk. Pontosabban ilyenek is. Mert Sepsiszentgyörgytől Hidegségig sokszínű a magyar nemzet.”

A nézők a képernyőn láthatják majd a Rákóczi Szövetség rendezvényét, ahol Kövér László mond beszédet, és a szerkesztők kapcsolnak majd a diaszpórában élő magyarokhoz, Kanadába és Németországba is.

Borítókép: A csíksomlyói búcsú a Kis- és Nagysomlyó-hegy közötti hegynyergen 2018. május 19-én, fotó: MTI/Mohai Balázs

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!