Szomorú panaszáradat

2022.05.18. 16:10

WMO-klímajelentés: melegebbek és savasabbak az óceánok, mint valaha

Soha korábban nem voltak olyan melegek és savasak a világ óceánjai, mint 2021-ben, és az olvadó jégtakaró miatt rekordot döntött a tengerszint magassága is – írta a globális éghajlat állapotáról szóló, szerdán közzétett éves jelentésében a Meteorológiai Világszervezet (WMO).

 Petteri Taalas, a szervezet főtitkára arra figyelmeztetett a közleményében:

Az éghajlat a szemünk láttára változik meg. Az üvegházhatást okozó gázok által csapdába ejtett hő több nemzedéknyi időre fel fogja melegíteni a bolygót.

A WMO más csúcsokat is kiemelt: 

2021-ben a szén-dioxid és a metán légköri aránya felülmúlta a korábbi rekordokat.
A globális átlaghőmérséklet tavaly 1,11 Celsius fokkal volt magasabb az iparosodás előtti időszakban mért átlagnál. Becslések szerint ha ez meghaladja az 1,5 Celsius fokot, akkor a felmelegedés hatásai drasztikussá válnak.


A változásokat az óceánok is megsínylik: a víztömegek nyelik el a Föld összegyűjtött hőjének mintegy 90 százalékát, és az emberi tevékenységből származó szén-dioxid 23 százalékát.

A szakértők úgy vélik, hogy az elmúlt húsz évben sokkal gyorsabban melegedtek az óceánok, és a tendencia várhatólag folytatódik - olvasható a jelentésben. Ezt a változást évszázadok alatt lehet csak megfordítani.


Az óceánok ma savasabbak, mint az elmúlt 26 ezer évben bármikor, mert több szén-dioxidot nyelnek el a légkörből. Emellett a tengerszint 4,5 centiméternyit emelkedett az elmúlt évtizedben. 2013 és 2021 között az éves emelkedés több mint kétszerese volt az 1993 és 2002 között mértnek.
António Guterres ENSZ-főtitkár szomorú panaszáradatnak nevezte a jelentést, amely az emberiség kudarcos próbálkozásainak következményeit sorolja. 

A globális energiarendszer hibás, és egyre közelebb sodor minket a klímakatasztrófához

– tette hozzá. A főtitkár rámutatott: miközben a megújuló energiaforrások költsége jelentősen csökkent, komoly akadályok, egyebek között szellemi tulajdonjogi korlátozások, gátolják széleskörű elterjedésüket.

 Guterres felszólította a nemzetközi közösséget, hogy gördítse el ezeket az akadályokat a zöld technológiák elterjedésének útjából. A főtitkár ezt ötpontos tervvel kívánja előmozdítani.
Miközben az emberek szenvednek a magas üzemanyagárak miatt, az olaj- és gázipar milliárdokat kaszál a torzult piacon. Ennek a botránynak véget kell vetni

 – szögezte le a portugál politikus.

Borítókép: illusztráció (Shutterstock)

 


 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában