Bocuse d'Or

2022.03.23. 21:00

Florent Suplisson: a magyar gasztronómia hatalmasat fejlődött

A Bocuse d'Or európai kontinensdöntőjét szerdán és csütörtökön rendezik meg tizenhét nemzet – köztük Magyarország – csapatainak részvételével a Hungexpón.

Óriási fejlődésen ment át a magyar gasztronómia az utóbbi években, a közép-európai régió séfjei rövidesen a legjobbak között követelhetnek maguknak helyet – mondta el a világ legrangosabb szakácsversenye, a Bocuse d'Or európai kontinensdöntőjének első napján Budapesten a versenyt szervező GL Events gasztronómiai rendezvények igazgatója.

Florent Suplisson emlékeztetett arra, hogy a Bocuse d'Or Europe történetében először Budapest adhat otthont másodszor is a finálénak.

Az első, 2016-os budapesti rendezésű kontinensdöntőt a magyar versenyző, Széll Tamás nyerte meg, mindenki hatalmas meglepetésére – idézte fel a francia szakember, hozzátéve: ez a siker nagyban hozzájárult a magyar gasztronómia nemzetközi ismertségéhez. Ehhez ugyanakkor az is kellett, hogy ettől az időszaktól kezdődően Magyarország nagyon tudatosan kezdte építeni gasztronómiája nemzetközi promócióját - jegyezte meg.

Ez egy kitűnő példája annak, amiről az egész Bocuse d'Or szól, hiszen a verseny célja a séfek, a helyi gasztronómiai kultúrák ünneplése

– hangsúlyozta.

Florent Suplisson elmondása szerint a magyar gasztronómia hatalmas fejlődésen ment át 2016 óta, aminek most a kontinensdöntőre látogató séfek, szakemberek, szurkolók is tanúi lehetnek.

Mint hozzátette, a Bocuse d'Or a magyar alapanyagok ismertségéhez is hozzájárul. A verseny idei tányértémájának alapja ugyanis három kézműves módon termesztett, magyar burgonyafajta, a Coronada, az Anuschka és a Madison lesz, a hústál témája pedig a magyar konyha egy másik jellegzetes alapanyaga, az őzhús.

Nem lehet a gasztronómiáról egységes fogalomként beszélni, hiszen minden országnak vagy akár vidéknek megvannak a maga hagyományos alapanyagai, ízei, konyhatechnológiái. A Bocuse d'Or Europe utazó rendezvényként minden városban épít ezekre a helyi hagyományokra, és az Európa különböző részeiről érkező – rendszerint húsz – versenyzőnek a helyi alapanyagokból kiindulva kell megalkotnia a saját fogásait – emelte ki.

Florent Suplisson felidézte, hogy a járványügyi korlátozások miatt az utóbbi két év döntőin nem vehetett részt a közönség, itt viszont visszatér a régi hangulat. Egy Bocuse d'Or kontinensdöntő atmoszférája ugyanis egy futball-rangadóéhoz hasonlítható: a különböző országokból érkező szurkolói csapatok itt is hasonló lelkesedéssel biztatják a saját versenyzőjüket; eközben persze az élő online közvetítést is sok-sok ezren követik szerte a világban – közölte.

Mindez azért is fontos, mert itt a gasztronómiai nagyhatalmak mellett az ezen a téren kevésbé ismert nemzetek is megmutathatják magukat – hangsúlyozta a francia szakember.

Néhány évtizede például a norvég vagy a svéd konyha még alig volt ismert, ma pedig gasztronómiai nagyhatalmakként tartják számon a skandináv országokat. Mindebben szerepe volt annak is, hogy a séfjeik többször megnyerték a Bocuse d'Or döntőjét.

Persze nem mi találtuk fel a skandináv konyhát, de az biztos, hogy hozzájárultunk az ismertségéhez

– fogalmazott.

Florent Suplisson úgy vélte, Magyarország és a közép-európai régió is képes lehet követni ezt a példát. Ennek egyik jele az is, hogy a régióból egyre több ország csatlakozik a Bocuse d'Or közösséghez – Szlovákia például most vesz részt először kontinensdöntőn –, a zsűri elnöke pedig idén a szlovén Ana Ros – jegyezte meg.

Európai keleti részére gasztronómiai szempontból sokáig nem jutott figyelem, de immár egyre több nemzet követel magának helyet erről a vidékről is. A fejlődés már most is jól látható, és biztos vagyok benne, hogy a közép-európai országok rövidesen a Bocuse d'Or élmezőnyébe is betörnek majd – mondta el Florent Suplisson.

A Bocuse d'Or európai kontinensdöntőjét szerdán és csütörtökön rendezik meg tizenhét nemzet – köztük Magyarország – csapatainak részvételével a Hungexpón.

Idén a magyar versenyző Dalnoki Bence, a Michelin-csillagos Stand Étterem sous chefje lesz, commis-ja (segédje) pedig Nyikos Patrik. Széll Tamás coachként segíti a csapatot, melynek elnöke Szulló Szabina, így ő képviseli majd Magyarországot a nemzetközi zsűriben.

A kontinensdöntőkből 24 csapat, ezek közül 10 európai induló jut a Bocuse d'Or 2023-as, lyoni világdöntőjébe.

A verseny első, szerdai napján sorrendben Lengyelország, Észtország, Dánia, Franciaország, Szlovákia, Svájc, Izland és Belgium csapatai versenyeznek, majd csütörtökön Finnország, Spanyolország, Magyarország, Hollandia, Nagy-Britannia, Lettország, Norvégia, Törökország és Svédország képviselői következnek; az eredményhirdetést csütörtök este tartják.

 

Borítókép: Florent Suplisson, a GL Events gasztronómiai rendezvényeinek igazgatója beszédet mond a Sirha Budapest Nemzetközi Élelmiszeripari és HoReCa szakkiállítás megnyitóján a Hungexpón 2022. március 22-én. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!