Madárbarát

2022.02.08. 06:25

Kisfilmek segítenek felkészülni a tavaszi fecskevédelmi időszakra (videó)

Sokat tehetünk műfészkek, sárgyűjtő helyek létesítésével, valamint fecskepelenkák felszerelésével, a parti fecskék esetében pedig költőfalaik felújításával.

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, az MME bemutató kisfilmekkel is segíti a madárbarátokat. Műfészkek kihelyezésével, fecskebarát falfelújítással vagy fecskepelenkák felszerelésével is lehet készülni a tavasszal induló fecskevédelmi időszakra.

Az elmúlt két évtizedben több mint 50 százalékkal csökkent a hazai fecskeállomány, mára legalább minden 2. madár eltűnt az ereszek alól.

A folyamat megfordítása közös érdekünk

– hívja fel a figyelmet az MME közleményében, amelyben kiemeli, az egyesület a műfészkek és az ezekhez szükséges sablonok elkészítését bemutató kisfilmekkel is segíti.

Az állománycsökkenés megállítását, megfordítását a meglévő, aktív természetes fészkek és telepek fokozott védelmével, a fészekleverések hatósági bejelentésével, valamint az ezek mellé még márciusban vagy áprilisban kihelyezett műfészkekkel, sárgyűjtő helyek létesítésével, valamint az ember és fecske között lévő konfliktusok hátterében álló ürülékpotyogást megszüntető fecskepelenkák felszerelésével, a parti fecskék esetében pedig költőfalaik felújításával, függőlegesre faragásával lehet segíteni.

A klímaváltozással új kártevő és betegségterjesztő rovar- és szúnyogfajok, valamint az általuk terjesztett kórokozók jelennek meg Magyarországon. Az ellenük történő biológiai védekezésben is óriási szerepük van egyebek mellett a fecskéknek és a denevéreknek, amelyek természetes úton csökkentik ezek számát.

A települési fecskeállomány ezredfordulót követő megfeleződésének hátterében az élőhelyek átalakítása, a táplálékbázis csökkenése, a klímaváltozás, valamint a kedvezőtlen társadalmi változások, a fecskefészkek leverése, a madarak elzavarása áll. Mérési adatokon alapuló becslés alapján minden fecske legalább 1 kiló, a muslicától a nagyobb légy mérettartományába tartozó repülő rovart fogyaszt el a költési időszakban. Magyarországról 2010 óta akár 2 millió fecske is hiányozhat a nyár második felében, ez azt is jelenti, hogy legalább 2 millió kiló, vagyis mintegy 2 ezer tonna kártevő és betegségeket terjesztő rovar marad évről évre a környezetünkben.

A fecskevédelmi időszakkal kapcsolatban további videók az MME honlapján érhetőek el.

Borítóképünk illusztráció (Shutterstock)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!