felmérés

2021.11.19. 12:47

Nem ismerik eléggé a fogyasztók az étrend-kiegészítőket

A hivatal szakemberei egy, a fogyasztókat segítő útmutató összeállításán dolgoznak.

New supplement. Dark-haired woman in a striped blouse looking interested

Forrás: Shutterstock

Fotó: Dmytro Zinkevych

A Nébih felmérése szerint sokan fogyasztanak étrend-kiegészítőt, jellemzően többfélét is, ugyanakkor a termékkört érintő alapvető információkkal már nem mindenki van tisztában, ezért a hivatal szakemberei egy, a fogyasztókat segítő útmutató összeállításán dolgoznak – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) az MTI-vel pénteken.

A Nébih tavaly decemberben kezdődött online kutatásából, amelyben 508-an vettek részt, egyebek közt kiderült, hogy a válaszadóknak mindössze 34 százaléka tudta, hogy az étrend-kiegészítők is élelmiszernek minősülnek. A fogyasztók többsége tudja, hogy az étrend-kiegészítők veszélyesek is lehetnek, de az élettani hatásaikkal nincsenek tisztában – írták.

A fogyasztók hiányos ismeretei miatt a Nébih útmutatót fog összeállítani a fogyasztókat leginkább foglalkoztató kérdésekről

- tették hozzá.

A válaszadók 85 százaléka napi rendszerességgel szed étrend-kiegészítőket, nagyobb részük többet is. A családosok csaknem 73 százaléka a gyermekének szintén ad valamilyen készítményt – emelték ki a felmérés eredményei közül.

A válaszolók 95 százaléka vitaminokat, multivitaminokat, ásványi anyagokat vesz, 51 százalék pedig egyéb immunerősítő, egészségvédő termékeket is.

A visszajelzések szerint 56 százalék 5 és 15 ezer forint közötti összeget költ havonta étrend-kiegészítőkre.

A felmérési eredmények részletes ismertetése a Nébih honlapján olvasható.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!