állatvédelem

2021.09.15. 11:03

Természetvédők szerint másodszor fenyegeti kihalás a koalákat

Egyszer már – úgy száz éve – majdnem eltűntek a Föld színéről a szőrmekereskedelem miatt.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Természetvédők szerint másodszor fenyegeti kihalás Ausztrália emblematikus állatát, a koalát.

Az Ausztrál Koalaalapítvány (AKF) kedden azzal vádolta a szövetségi kormányt, hogy jelentősen túlbecsüli a koalaállományt, az erszényesből valójában már csak mintegy 50 ezer példány élhet vadon.

„Véleményünk szerint a szövetségi kormány mintegy 10-szeresen túlbecsüli a koalák valós számát” – mondta Deborah Tabart, az alapítvány vezetője az ABC televíziónak nyilatkozva.

Az alapítványnál 80 ezernél kevesebbre becsülik a vadon élő koalák számát, amely „valószínűleg 50 ezer lehet”.

A Queenslandi Egyetem kutatói 2016-ban 330 ezerre becsülték a vadon élő koalák számát, amelyeket azonban közben megtizedelt élőhelyük zsugorodása és az ismétlődő erdőtüzek.

A Természetvédelmi Világalap (WWF) szerint a 2019-2020-as „fekete nyár” pusztító erdő- és bozóttüzeiben 60 ezer koala veszhetett oda.

A koalapopulációt az 1990-es évek óta kutató Bill Ellis, a Queenslandi Egyetem munkatársa szerint „másodszor fenyegeti kihalás” a koalákat, amelyek egyszer már – úgy száz éve – majdnem eltűntek a Föld színéről a szőrmekereskedelem miatt.

Ellis szerint az állatokat jelenleg nemcsak a bozóttüzek veszélyeztetik, hanem általában a szárazság és természetes élőhelyük zsugorodása.

Borítókép: illusztráció

Címkék#koala

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!