sikeres módszer

2021.09.05. 16:00

Akár egy liter vízből is megállapítható, milyen élőlények élnek egy-egy víztestben

Áttörést hozhat a hazai ökológiai kutatásokban az a módszer, melyet a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet (BLKI) munkatársai eredményesen alkalmaztak.

Fonyód, 2021. március 31. Pontyokat engednek a vízbe a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. szakemberei a fonyódi kutyás strandon 2021. március 31-én. Öt tonna, a varászlói tógazdaságból származó pontyot telepítettek a Balatonba. MTI/Varga György

Forrás: MTI

Fotó: Varga György

A módszerről Czeglédi István a BLKI kutatója számolt be.

A módszer alapja, hogy az élőlényekről (pikkelyről, nyálkáról, szőrről, ürülékről) környezetbe jutó DNS-töredékeket a vizsgálatokon „csapdázzák”, tartósítják, majd beazonosítják.

A BLKI kutatói az elmúlt két évben több dunai és tiszai holtmeder halállomány-szerkezetét mérték fel a korlátozott körülmények között alkalmazható, hagyományos módszerekkel (elektromos halászgéppel és kopoltyúhálóval), valamint az új környezeti DNS-vizsgálattal. Az utóbbihoz elegendő volt néhány liter vizet átszűrni és a csapdázott DNS-darabkákat beazonosítani.

A DNS meghatározásban egy francia laboratórium segített, de reményeink szerint hamarosan a tihanyi kutatóintézetnek is lesz erre alkalmas saját laboratóriuma – jegyezte meg a kutató.

Az adatokat a BLKI kutatói dolgozták fel. Czeglédi István elmondta, hogy a hagyományos gyűjtési módszerekhez képest több fajt mutattak ki és összességében pontosabb becslést adtak a halállomány összetételéről a környezeti DNS-módszer segítségével. Ez azt is jelenti, hogy a hagyományos technológiáknál jóval egyszerűbben és pontosabban tudták felmérni a vizsgált víztestek halállományát úgy, hogy a halak nem sérültek – tette hozzá.

A módszert minél előbb alkalmazni szeretnék a Balatonon és annak vízgyűjtőjén.

Amennyiben az ehhez szükséges források rendelkezésre állnak, akár pár éven belül meg lehet becsülni viszonylag pontosan, hogy milyen a halállomány szerkezete a Balatonban

- mondta a kutató.

Beszélt arról is, hogy az ilyen vizsgálatokkal remélhetőleg pontosabban ki lehet mutatni a hagyományos monitorozási eszközökkel nehezen gyűjthető fajok (busa, törpeharcsa) mennyiségi viszonyait is. Különösen fontos lehet a módszer alkalmazása a tó vízgyűjtőjén, ahol az inváziós amurgéb terjedése a fokozottan védett lápi póc állományait fenyegeti, azonban a halállomány összetétele a sűrű növényzet miatt hagyományos módszerekkel nem mutatható ki – említette példaként.

Magyarországon a BLKI vizsgálata az első, ami a módszert a vízi élőlények közösségszerkezetének feltérképezésére használta, az eredményeket nemzetközi szaklapban is publikálták.

Borítókép: illusztráció/Pontyokat engednek a vízbe a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. szakemberei

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!