Harmónia

2021.08.14. 07:05

Ismerje meg önmagát az Everness fesztivál programjain keresztül

Többek között táncfoglakozásokkal, jógával, előadásokkal és koncertekkel várják az érdeklődőket.

Forrás: Facebook / Everness

Augusztus 25. és 30. között rendezik meg az Everness önismereti fesztivált a siófoki Sóstón. A programigazgató, Klein-Szőke Viktória elmondta, hogy az ötnapos rendezvényen összesen hét színpadon készül műsor, főként hazai előadók közreműködésével.

A mozgásos tematikát követő színpadon a látogatóg kipróbálhatják magukat a NIA, a transztánc, a haka, a tajcsi, a táncmeditáció, a hatha jóga és az akrojóga köré épülő foglalkozásokon. A hangterápiás térben pedig fellép többek között Karacs Ildi, a Deep Soundjourney és Ábrahám Beáta.

Az Everness online akadémia előadói színpadán a kvantumfizika és a tudatos teremtés kapcsolatáról beszél majd Kiss Balázs Kunó. Az önazonosságról és a tiszta kommunikációról Budai Gergely, a misztikus képességekről pedig Egedi-Kovács Melinda tart előadást. A bölcs és modern nő párkapcsolatáról Tari Valéritól tudhatnak meg többet az érdeklődők. Ezenkívül Balogh Ottónak a Buddha üzenetének 21. századi formája – Byron Katie 4 kérdése című összeállítását, valamint Kereszty Andrásnak a tudatos férfi útjáról szóló gondolatait ismerhetik meg a nézők. Párkapcsolati problémák megoldásában segítséget adhat továbbá Karafiáth Balázs, aki bemutatja, hogyan segíthet a mindfullness a harmónia megteremtésében. Vadre Balázs pedig egyebek mellett megosztja tapasztalatait arról, milyen egy 30 fős poliamor közösségben élni.

A zenei színpadon fellép a Pachamama Band, a Gaia Tree, a Kirtan Jam, a Vágtázó Csodaszarvas, a Lanou zenekar, a Samsara Boulevard és a Karma Pema Dorja Ölvedi Gáborral. Ezenkívül színpadra lép a Holddalanap és az Earthjam, valamint sprituális drum és bass zenét játszik majd a Tosoda Project.

Továbbá kerekasztal-beszélgetések is szerepelnek a programban. A rendezvénysorozaton szó lesz egyebek mellett a spiritualitásról, a pszichológiáról és a kvantumfizikai világképről, valamint ezek összefüggéseiről.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!