visszaperelték

2021.07.31. 14:03

Visszatérhet Irakba a legrégebbi irodalmi műkincs, a Gilgames-tábla

A sumér eposz emlékét őrző alkotás az iraki múzeumokból 1991-ben ellopott több ezernyi műkincs egyike.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Visszakerülhet Irakba a washingtoni Bibliamúzeumtól elkobzott Gilgames-tábla. Hétfőn a bíróság is megerősítette, hogy az amerikai hatóságok jogosan kobozták el a kétes eredetű, 3500 éves ékírásos táblát a Hobby Lobby barkácsáruházlánctól. A szervezet a milliárdos tulajdonosa, David Green a műkincset 2014-ben a washingtoni Bibliamúzeum számára vásárolta meg 1,67 millió dollárért. A New York-i ügyészség szerint a Hobby Lobby eddig szándékosan titkolta az Egyesült Államokba illegálisan bevitt tábla eredetével kapcsolatos információkat.

A Gilgames Álomtábla néven ismert ritka műkincs a mai Irak területéről származik és a legrégebbi irodalmi emlék, a sumér Gilgames-eposz részletét őrzi.

Az ügyészség tavaly nyújtotta be a polgári peres dokumentumok, amelyek szerint a táblát 2003-ban egy Londonban élő műkereskedő vette meg. Később, 2007-ben a kereskedő eladta egy vásárlónak 50 ezer dollárért. Az üzlethez pedig egy hamis igazoló dokumentumot csatoltak, amely azt állította, hogy a műkincset 1981-ben egy aukción vásárolták az Egyesült Államokban. A tábla következő vásárlója 2014-ben a Hobby Lobby volt, amely ráadásul adócsalást is elkövetett. Az ügylet ugyanis New Yorkban jött létre, a számlán viszont Oklahoma szerepelt, hogy az áru után ne kelljen áfát fizetni.

A Gilgames-táblát, amely az iraki múzeumokból 1991-ben ellopott több ezernyi műkincs egyike lehet, végül 2019 szeptemberében kobozták el a múzeumtól a tulajdonjogok tisztázása miatt.

A Hobby Lobby már 2017-ben hárommillió dolláros büntetést kapott és több ezer olyan műkincset, mint például ékírásos táblákat és ősi mezopotámiai pecséteket kényszerült átadni a hatóságoknak. Az alkotások többségéről kiderült, hogy illegálisan csempészték be őket az országba.

Borítóképünk illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!