Évgyűrűk

2021.06.06. 17:00

Felmérték a hazai famatuzsálemek állapotát, mutatjuk az eredményt

Felmérés készült a magyarországi famatuzsálemek állapotáról a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemen (MATE).

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

A munka majdnem 11 évig tartott, és csaknem 2 ezer faegyedet vizsgált meg a MATE kutatója, hogy feltérképezze hazánk faóriásait. A felmérés eredményei szerint a vizsgált egyedek több mint fele jó vagy kitűnő állapotban volt viszont a fák mintegy 6 százaléka elpusztult.

„A nagy törzskerületű fák változatos mikroélőhelyeket tartanak fenn, mint például odvak, korhadt törzsek, ágak, pusztuló koronák, hámló kérgek, amelyek mindegyike sok speciális fajnak ad otthont. Ilyenek például a gombák, zuzmók, madarak, apró emlősök és veszélyeztetett rovarfajok. Ezért is tekinthetők az öreg fák által meghatározott rendszerek a biodiverzitás globális forrópontjainak”

– olvasható a MATE MTI-hez eljuttatott közleményében.

Mint az összegzésben írják, egyes fák a koruk vagy éppen a méretük miatt érdemelnek védelmet, de vannak olyan idegenhonos fajok is Magyarországon, amelyek legnagyobb példányaira ritkaságuk miatt kell kitüntetett figyelmet fordítani. Emellett olyanok példányok is találhatóak hazánkban, amelyeket különösen szép növésük, alakjuk, esetleg a normálistól eltérő fejlődésük vagy történelmi, népi vonatkozásuk emel a természeti ritkaságok sorába.

Takács Márton, a MATE kutatója terepi kutatásain több mint 45 ezer kilométert tett meg annak érdekében, hogy feltérképezze ezeket a kulturális, érzelmi hagyatékként is szolgáló természeti kincseket.

„Az idős és nagyméretű fák az ország természeti örökségének olyan pótolhatatlan, s ezért felbecsülhetetlen elemei, amelyek számbavétele és aktív védelme alapvető feladatunk”

– hangsúlyozza a közleményben Takács Márton.

A kutató 48 nemzetségből, azon belül 72 fajból vizsgálta az egyedeket. A legtöbb faegyed közönséges bükk (400 darab) és kocsányos tölgy (379 darab) volt. A fákat érintő fertőzések tekintetében a leggyakrabban előforduló gombás megbetegedés a taplófertőzés volt, amely a felmért 2 ezer fából 123 fa esetében fordult elő – részletezik a beszámolóban.

A felmérés során az is kiderült, hogy a tapló a közönséges bükköt károsítja a legjobban, 400 bükkfából 66 fertőzöttet talált a szakember. Agrobaktérium-fertőzéssel a felmért egyedekből 217 fa volt érintett, ez a típusú fertőzés a fekete nyárfát sújtja leginkább. Borostyánt, amely a legnagyobb arányban a kocsányos tölgyeken fordult elő, a felmért 2 ezer fából 353 fa esetében talált a szakértő.

Az összegzés szerint a vizsgált egyedek 52,35 százaléka jó vagy kitűnő állapotban volt, ezzel szemben a fák mintegy 6 százaléka elpusztult.

A fák egészségi állapotáról megállapította, hogy bizonyos fajok legnagyobb képviselői általában rossz állapotban vannak (nyárfák).

„Sajnos azoknak a fajoknak, amelyeknek több károsítóval kell felvenni a küzdelmet – mint például a bükk egyedei -, ott még lehangolóbb a kép”

– mutat rá a szakértő.

Takács Márton szerint a dokumentálás döntő jelentőségű.

„Az elmúlt egy-két évtizedben olyan óriásokat vesztettünk el, mint a szentgyörgyvári szelídgesztenye, a zsennyei kocsányos tölgy, a rák-tanyai hegyi szil vagy éppen a balatonhenyei bükk”

– hívja fel a figyelmet a szakértő, aki bízik abban, hogy az analízis során kapott adatok – az egyes adatbázisok frissítése, kibővítése nyomán – hozzájárulhatnak e ritka természeti értékeket képviselő növények védelméhez, tovább éléséhez.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!