Diplomások lettek a Miskolci Egyetemen

Miskolc - A Miskolci Egyetem végzősei csütörtökön és pénteken vették át az oklevelüket, íme a diplomások névsora.

Miskolc - A Miskolci Egyetem végzősei csütörtökön és pénteken vették át az oklevelüket, íme a diplomások névsora.

Hagyomány, hogy minden esztendőben közöljük a Miskolci Egyetemen aktuálisan végző hallgatók névsorát a diplomaosztók napján, ezzel is köszöntve az oklevelüket megkapókat. Az Állam- és Jogtudományi, a Bölcsészettudományi Kar, a Gazdaságtudományi Kar, a Gépészmérnöki és Informatikai Kar, a Bartók Béla Zeneművészeti Intézet, a Műszaki Földtudományi Kar, a Műszaki Anyagtudományi Kar és az Egészségügyi Kar végzőseinek névsorát olvashatják.

ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR

Igazságügyi igazgatási alapszak

Balogh Edina, Bodó Enikő, Bolytos Szilvia, Czipták Andrea, Hortobágyiné Kohulák Erzsébet, Jacsó-Firkola Andrea, Kis István, Kollár Zsuzsanna, Kovács Zsanett, Kristóf Ágota, Kurmai Márk, Lukács Ágota, Magyar Nikoletta, Mártha Andrea, Mészáros Katalin Anna, Molnár Róza Julianna, Nagy Dóra Zsuzsanna, Pirint Anikó, Szihalmi Vivien, Szolyákné Boros Szilvia, Támba Edina, Tóth Emőke, Ujhelyi Zita, Urhegyi Anikó, Varga Mariann

Jogi felsőoktatási szakképzés

Balogh Henrietta, Bittóné Vajda Nelli, Dányi Kinga, Erdei Vanda, Gálová (Gál) Andrea, Garai Dalma, Gonda Elvira, Gönczi Vivien, Kató Dóra, Kosárkó Brigitta, Lakatos Dóra, Medve Boglárka, Minczér Vivien, Pál Bianka Tímea, Pásztor Ágnes, Pócsik Nikoletta, Somogyi Anita, Subert Brigitta, Szemes István, Tóthpál Kinga, Üveges Kinga Dalma, Vajsz Alíz, Vékey Kitti, Vékey Réka, Veres Gyula

Jogász

Aranyosi Gergő, Certicky Mário, Csiszár Anett, Dávid Natália Ágnes, Fedák Judit, Horváth Viktória, Sándor Katalin, Braun Péter, Fekete Zsanett, Hajdu Eszter Júlia, Kerékgyártó Annamária, Nagy-István Ildikó, Páhi Barbara, Pásztor Petra Judit, Sipos Ildikó, Smajda Gábor, Szakács Kitti, Takács Nikolett, Tóth Andrea, Varga László Bánk, Bőcs Dóra, Budai Barbara, Czető Bettina, Cserháti Zsófia Mária, Csizmár Sándor, Durucskó Aliz, Farkas Beáta, Fegyverneki Laura, Fekete Judit, Flach Eszter, Földes István, Gáspár Milán, Gömöri Nóra, Hanusi Péter, Horváth Petra, Horváth Rita, Incze Márton, Jakab Edina, Jámbor Bianka, Kovács Anna Kornélia, Kovács Tünde, Krajnyák Zsolt, Mirczik Ádám, Nagy Dóra, Németh Fanni, Pál Boglárka, Papp Krisztina, Pók Mercédesz, Simon Réka, Szabó Andor, Szeles Édua Patrícia, Szén Gabriella, Takács Dániel, Tamás Enikő, Tóth Annamária Nikoletta, Tőzsér Gábor, Vámos Gréta Anikó, Varga Zsófia Ágnes, Vártás József, Virág Örs Solt, Amburs Dániel János, Balázs Patrik Balázs, Csák Gergely, Cserepes Angéla, dr. Ésikné Kocserha Babett, Gál Ildikó, Gáncsos László, Germán Judit, Gömöri Péter Zsombor, Hlivják Zita, Jancsó-Bak Anikó, Kiss Dalma, Kovács Csaba Attila, Magyar Attila Péter, Márton Róbert, Medve Máté, Mike Pál, Novák Anett, Pittyák Viktória, Prekub János Róbert, Punk András, Szabó Johanna, Szilágyi Gabriella, Tamás Krisztina, Tímár Noémi, Tóth Marko, Váradi Boglárka, Vigh Alexandra, Vilez Tamás, Zsiros Dorina

Közigazgatási mesterszak (levelező)

Bíró Gabriella, Juhász Klaudia

Munkaügyi és Társadalombiztosítási Igazgatási alapszak

Béres Eszter, Lipták Zoltánné, Molnár Ibolya, Toldi Éva, Bana Gabriella, Benkó Mária, Deli Zsanett, Demeter Dóra, Farkas Viktor, Furman József Gábor, Hermeczi Eszter, Illés József Béláné, Juhász Anita, Király Attila Gusztáv, Kiss Adrienn, Kóthayné Cseh Anita, Kozák Enikő, Menyhértné Nagy Andrea, Pásztor Zsófia, Prekob Ildikó, Ruzsvánszkyné Kovalcsik Anikó, Szabó Zoltánné, Vendriczkyné Kollár Mónika, Veres Lilla, Vig Andrásné

Igazgatásszervező

Blanár Kitti, Bukovszky Regina, Oláh Gréta, Albert Henrietta, Bordás Cintia, Böszörményi Vivien, Farkas Enikő, Jeneiné Csernák Marianna, Kapitány Julianna Andrea, Kovács Klaudia, Kovács Kristóf Levente, Oprendek Teréz, Orbán Andrea, Rostás Lilla, Svédáné Háger Mariann, Szlobodáné Jakubács Beáta Rita, Takács Nikolett, Török Barnabás, Vaskó Csaba, Vég Erika

GAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR

Okleveles közgazdász (mesterképzés)

Báder Gina, Berecz Patrik, Bodnár Viktória, Budavári Bettina, Burger Gabriella, Butykai Zoltánné, Csalló Szabina, Danás Edina, dr. Fodor Erzsébet, dr. Vágó János, Farkas Alexandra, Fehér Natália, Gyenes Szilvia Tünde, Harsányi Kitti, Iványik Szabolcs, Jakab Attila, Jakab Tamás, Kajtor Elina, Kis Norbert, Kiss Júlia, Kiss Viktória Ildikó, Kléri Eszter Angéla, Kocsis Attila, Kriza János, Kurilla Tekla, Laczkó Dóra, Lakatos Andrea, Lalik Orsolya Enikő, Márton Ádám, Miczán Judit, Miterli Mónika, Molnár Kinga Zita, Molnár Tibor, Molnár Vivien, Nagy Andrea, Nagy Luca Júlia, Nagy Nikoletta, Nagy Roland, Nagyné Károly Éva, Nyíri Dóra, Oláh Attila, Pálfi István, Palkó Szilvia, Pardi Viktória, Polgár Petra, Pollner Hanna, Pucsok Barnabás, Rácz Gabriella, Sélei János, Serdült Szilvia, Szabó Edit, Szabó Viktória Titanilla, Szepesi Ramóna, Szilágyi Tímea, Szilágyi Zsuzsa, Szögedi Kitti, Szőke Adrienn, Tar Szilvia, Ulbrikné Takács Valéria, Vazsita Nóra, Veres János Jenő, Zoltai Tamás

Közgazdász (alapképzés)

Barnóth Krisztián, Bereczki Barbara, Berzi Bence, Bódis Vanda, Bodnár Vivien, Budai Gábor, sikós Nikoletta, Csősz Rita, dr. Murányi Klaudia, Falucskai Anikó, Fejes Viktória, Goffa Ivett Beáta, Gulyás Erzsébet, Hajdú Emese, Horváth Marcell, Iván Tamás, Izsák Sándor, Juhász Dóra, Kékedi Viktor, Kéri István, Kónya Gyula Barnabásné, Kovács Sándorné, Lasánszki Lilla, Lénárt Lilla Katinka, Lenkey Péter, Lippai Flóra, Lukács Ákos, Lukovszki Mónika, Martin Éva, Maszler Magdolna, Máth Gergely, Matta Dániel, Mráz Levente, Oprával Konrád, Pál Szabolcs, Papp Dóra Ágnes, Pető Petra Rebeka, Pindzsulya Máté, Plauniczky Dávid, Pusztafalvi Ákos, Skernyók Levente, Sveda Marcell, Szabó Gyula, Szabó Ildikó, Szőke Balázs, Szűcs Enikő, Takács Szandra, Tóth Emese, Újj Mária Gabriella, Varga Krisztina Ildikó, Varga Szilárd, Vaszily Patrik, Veres Zsófia Judit, Vig Tamás, Virág Eszter

Szakközgazdász oklevél

Boros Enikő, Bótáné Boda Ágnes, Csordásné Gurbán Ágnes, dr. Harda Kristóf Máté, dr. Ilódy Georgina, dr. Ronyecz Anita, dr. Siri Viktória, dr. Sukovich Helga, dr. Sütő Renáta, Ferenczi Dénes, Hudák Tamás Zoltán, Miczán Gábor, Vinczéné Körtvélyesi Szilvia

BÖLCSÉSZETTUDOMÁNYI KAR

Anglisztika

Bajzát Zsuzsanna, Balla Máté, Bartók Boglárka, Bábeczki Alexandra, Bellér Kinga, Bodnár Edina, Fodor Bence, Gellért Eszter, Hörcsik Bálint, Hultai Dóra, Majzik István, Orosz Máté, Timku-Majoros Fanni, Veres László, Zöldi Beatrix, Zselenák Fanni

Germanisztika

Csontos Rita, Demjén Orsolya, Kaulics Boglárka, Szaniszló Lilla, Szijjártó Leticia, Vígh Vanessza

Kulturális antropológia

Bolla Anita, Pásztor Zsófia, Szabó Eszter, Szlaboda Dávid István, Szoboszlai Krisztina

Magyar

Lám Betta Csilla

Pedagógia

Budáné Aros Judit, Kazareczki Iván, Madácsi István, Nagy Borbála Mária, Orosz Zoltán, Soósné Tóth Irén, Szakáczky Annamária, Timkó Csaba, Turócziné Tolnai Katalin

Szabad bölcsészet

Lőrincz Viktor, Moklovsky Réka, Szűcs Petra, Tóth Árpád Gábor, Tóth Zakariás, Vass Viktória, Vincze Vivien

Szociális munkás

Barger Szilvia, Szűcs Rebeka

Történelem

Bihari Ádám, Dudás Ilona Éva, Fülöp Noémi, Frankó Dorottya, Horváth Árpád

Történelem-régészet

Bartha-Bezeczki Erika, Görföl János, Mengyán Ákos

Egyetemi szintű képzés

Kulturális antropológia

Kiss József

Szociológia

Dr. Galbács Péter

Mesterképzés

Fordító és tolmács

Arsziri András, Babolcsi Anita, Balogh Barbara, Gonda Diána, dr. Veress László Viktor

Kulturális antropológia

Berecz Diána, Bognár Szilvia, Magyari Márta Marianna, Simárszki Ádám

Szociológia

Dr. Fehérné Szocska Krisztina, Szakács Ágnes, Tóthné Hunyadi Anna

Politikatudomány

Szabó Sándor

Történelem

Benkő Gábor, Czikó Dávid, Harsányiová Szcsuka Katalin, Makai Adrián

Tanári mesterképzés

Tanár – angoltanár

Bajzát Tamás, Bajzáth Szilvia Erzsébet, Bánné Gulyás Katalin, dr. Borosné Grunda Valéria, Czeglédiné Fráter Mária, Elek Anna, Elek Leonóra Mária, Hadházi Márta, Hajduné Tomasovszky Tímea, Horváth Gábor, Hrabovszki Tamás, Iczkovits Judit, Jenei Grethe Enikő, Juhászné Szántó Gabriella Mária, Kertiné Fodor Renáta, Kiss Zsanett, Kissné Sitku Szilvia, Letovai Éva, Margittay Lívia Boglárka, Mádai Linda, Perényiné Ragályi Irén Ottilia, Petró Anita, Podlovics Éva Lívia, Rozsnyai Aliz, Rusznákné Lukács Enikő, Sinkáné Ádám Barbara, Szabó Zoltán, Szamákné Berecz Tímea, Tikász Réka, Uzonyi Gáborné

Tanár – ember és társadalom műveltségterületi tanár

Almási Katalin, Szőke László

Tanár – földrajztanár

Gállné Karkusz Mária

Tanár – magyartanár

Klima Beáta, Timkóné Szabó Eszter Mária

Tanár – némettanár

Csatáryné Varga Ildikó, Farkas-Szőllősi Gabriella, Gombosné Kormos Zsuzsanna, Petróczy Henriett

Tanár – mérnöktanár (anyagmérnök)

Icsa András, Molnár László

Tanár – angoltanár-történelemtanár

Kulcsár Rónbert

Tanár – némettanár-magyartanár

Batta Boglárka Erzsébet

Szakirányú továbbképzések

Közoktatási vezető és pedagógus szakvizsga

Ander Beáta, Bakonyi Anikó, Balázs Istvánné, Balázsiné Hubai Ildikó, Balázsné Kovács Ilona Ivett, Balogh Gáborné, Baloghné Seres Tünde, Bárányné Uhrin Anikó, Berentés Mária, Bernáth Mariann, Bertáné Vertike Ildikó, Bertók Csabáné, Béresné Tóth Ágnes, Bogdánné Kató Erzsébet, Bozsóné Barta Ágnes Mariann, Bóra Csilla, Czendrei Imréné, Csabán Erika, Cseppely Zita, Darabos Attiláné, Demján István, Dervalics Katalin, Dénesné Hidasi Ildikó, Dombóvári Szilvia, Farkasné Baráth Irma, Farkasné Korény Zsuzsanna, Filemon Krisztina Anikó, Fodorné Bernáth Mariann, Földházi Tamás Péter, Gálné Horváth Matild, Gálné Juhász Gabriella, Gere Ernőné, Gyenesné Gyarmati Rita, Gyimesi Henriett, Halász Zoltánné, Herczeg Zoltánné, Istenesné Magdus Erika, Juhász Erika, Juhászné Vadnai Edina Ágnes, Kardosné Barta Viktória Mária, Keresztény Mihályné, Kernácsné Már Tünde, Királyné Krizsán Ágnes, Klujber Róbertné, Kobeláné Szöllősi Csilla, Körösztös Gyöngyvér, Laárné Szaniszló Éva, Ladányi Béla, Landorné Török Rita, Lázárné Nagy Margit Katalin, Lukácsné Németh Edit Franciska, Magyar Katalin, Majorné Szécsényi Erika, Makán Marianna, Makkainé Chmara Marianna, Mátyus Imre, Meggyesi Tünde, Molnár Katalin Zsuzsanna, Nagy Györgyi, Neumayer György Istvánné, Nyergesné Dan Tímea, Nyíriné Badacsonyi Ildikó, Olajosné Holló Anett, Opavszki Szilvia, Oroszné Kozma Judit, Papné Gruber Erika, Pappné Dancs Erika, Pappné Kiss Mónika, Pálné Kakszi Ilona, Pásztory Hajnalka, Pethőné Angyalosi Tímea, Pospischek Csilla, Prosenszki-Barcs Renáta, Rimán Klaudia, Sarang Renáta, Suszter Emese, Szabó Gáborné, Szekeres Tamás Andrásné, Szerdahelyi Monika, Szirmainé Dankó Ágnes, Tatárné Cselei Csilla Rita, Tóth Andrásné Kardos Katalin, Tóth Jánosné, Tóth László, Tóth Tibor Dénesné, Vadon Zsolt Attiláné, Varju Tamás Józsefné, Viola-Gondán Erzsébet Zsuzsanna, Wiesnerné Oravecz Éva, Zömbikné Ékes Anna, Zsíros Józsefné

Kiadói szerkesztő

Farkas Evelin, Hunyadi-Zoltán Emese, Méder Noémi

Szociális menedzser

Bernáthné Potondi Emese Margit, Gulyásné Bálint Magdolna Mónika, Jónyerné Demkovics Andrea, Krajnyákné Papp Henrietta, Szakácsi István, Vadnai Eszter, Vanyó Gáborné

Társadalomtudományi és gazdasági szakfordító

Almási Balázs, Baglyas Bianka, Balla Árpád, Clarke Éva, Dapsy Adrienn, Erdei Mónika, Füleki Eszter, Gödri Miklós Szabolcs, Jakab Vivien, Járó Judit, Kofler Éva, Kovács Lívia, Mázik Mónika, Moldvainé Varga Krisztina, Szenes Zoltán, Szepesi Katalin, Szilágyi Levente, Takács Nikoletta, Ujvári Marianna, Zsuponyó Írisz

Felsőoktatási szakképzés

Szociális és ifjúsági munka

Bakajáné Somogyi Zsuzsanna, Baranyiné Tóth Enikő, Czakó Nóra, Czövek Erzsébet Gabriella, Cservák Edina, Dancsné Iváncsik Erika, Fejes Réka, Ficsor Annamária, Filep Regina Kitti, Harca Zoltán, Hudák Patrícia, Iván Eszter, Jancsurák Ingrid Ágnes, Kormos Eleonóra, Lajhóné Tóth Andrea, Lőrincz Erika, Márk Csaba, Pintér Péter, Szendrei Réka, Szőke Evelin, Tóth Zsófia, Tóthné Oszterman Orsolya, Váradi Vivien

GÉPÉSZMÉRNÖKI ÉS INFORMATIKAI KAR

Egyetemi szintű gépészmérnöki szakon oklevelet szereztek

Dósa Lajos, Szalka Imre

Egyetemi szintű műszaki informatikai szakon oklevelet szerzett

Aranyosi József

Egyetemi szintű kiegészítő műszaki informatikai szakon oklevelet szereztek

Csikó Roland, Kovács Erzsébet

Főiskolai szintű gépészmérnöki szakon oklevelet szerzett

Géczi Attila, Törökné Kiss Katalin

Főiskolai szintű villamosmérnöki szakon oklevelet szerzett

Varga Tamás

Energetikai mérnöki mesterszakon kitüntetéses oklevelet szerzett

Dorogi Dániel

Gépészmérnöki mesterszakon angol nyelvű képzésben oklevelet szereztek

Kriker Abdelhamid, Mehdi Mohammed Yassine, Saadi Azzeddine, Sissaoui Khaled

Gépészmérnöki mesterszakon oklevelet szereztek

Bacsiszta Adrienn, Borók Réka, Bráder Ádám, Deák Krisztián, Debreczeni Dániel, Dicső Kinga, Dudás Szabolcs, Gál Balázs, Háfra Bence, Hegyi Péter, Horváth Miklós, Hudácskó Mihály, Huri Dávid, Jacsó Nóra, Jósvai László, Kazup Dávid Gábor, Keviczki Zoltán, Kiss Árpád, Kovács Zsolt, Lukács Máté, Majoros Dávid, Mánfai Zsolt Donát, Murányi Levente, Németh László, Németh Szilárd, Nyitrai Dániel, Orosz Balázs, Szentesi István, Tóth Ádám, Tudja Attila, Urbán Attila, Varsás Csaba, Varsics Norbert, Vékony László, Zoltán Bálint

Logisztikai mérnöki mesterszakon oklevelet szereztek

Balogh Krisztina, Darnai Zoltán, Hegedűs Beatrix, Hegymegi Máté, Illés Balázs, Juhász Csaba, Magossányi János, Okvát Gréta, Soltész Nikolett, Takács Krisztina Tímea

Mechatronikai mérnöki mesterszakon oklevelet szerzett

Sávolyi Sára

Mérnökinformatikus mesterszakon angol nyelvű képzésben kitüntetéses oklevelet szerzett

Aniagu Ugochukwu Christian

Mérnökinformatikus mesterszakon angol nyelvű képzésben oklevelet szereztek

Alaoui Rizq Hicham, David Sabakhtarishvili

Mérnökinformatikus mesterszakon oklevelet szereztek

Horváth Gábor, Vereckei Csanád

Villamosmérnöki mesterszakon oklevelet szereztek

Bene Tamás, Hódos Dániel, Iski László, Juhász Attila, Körtvélyesi Péter, Nalesnyik Dénes, Páhy Zsolt, Papp Tibor, Rosta Ákos, Seres Gábor, Zakhar István

Energetikai mérnöki alapszakon oklevelet szereztek

Duch Krisztina, Horváth Benjamin, Papp Emese, Projkó Attila, Szajkó István, Takács Máté

Gazdaságinformatikus alapszakon oklevelet szereztek

Biró Dávid, Hencz Gergő, Hilóczki Márk, Kiss Kamilla, Szabó Balázs, Szoboszlai Andrea, Vékey Ágnes

Gépészmérnöki alapszakon oklevelet szereztek

Albert Krisztián, Bathó Zoltán, Bukszár Alexandra, Bulla Tamás István, Csányi András, Danyi Nikolett, Deregi Zoltán, Drimus Gergő, Farkas Zsolt, Ferenc Balázs, Fridrik Mihály, Gál Péter, Galcsik Bea, Hajcsák Péter, Jámbor Erik, Kapdos Gábor, Koszti Tamás, Kovács Tamás, Ladányi Róbert, Léka Emese, Mátyás Tamás Donát, Matyi Attila, Mészáros Dávid, Molnár Dániel, Molnár József, Nagy Attila, Nagy Norbert, Nagy Péter, Németh László, Pásztor Róbert, Pethe Lóránt, Pócs Ádám, Sándor Csaba, Szalay Zoltán, Székely Bence, Szekeres László, Szemán Tamás, Szuhi Krisztián, Tardosi Alex, Tóth Árpád Keve, Tóth Eszter, Tóth Zoltán, Varga Balázs Zoltán, Veress Gábor, Zinger Tamás

Ipari termék- és formatervező mérnöki alapszakon kitüntetéses oklevelet szerzett

Velkey Bence

Ipari termék- és formatervező mérnöki alapszakon oklevelet szereztek

Bogáti Áron, Fekete Krisztina, Szegő Réka, Tóth Róbert

Mechatronikai mérnöki alapszakon oklevelet szereztek

Al-Jari Rami, Bak Zoltán Ferenc, Bronner Alex, Csáki Dániel, Dobák Kristóf, Gadnai Valentin Zsolt, Girhiny Gergő, Gyulai Olivér, Kállai Péter Lóránd, Kavalecz Tibor, Kiss Zoltán, Lőrincz Gábor, Lukács Éva, Obbágy Máté, Rabóczki Mónika, Sipos Péter Milán, Sós Ádám, Tóth Ádám

Mérnökinformatikus alapszakon oklevelet szereztek

Bán Tibor, Harangi Ágnes, Kenyhercz Tamás, Kristóf Gábor, Magyari Péter, Majoros Péter, Molnár István, Nagy Szabolcs, Radnai Máté, Szert Ádám, Török Krisztián

Műszaki menedzser alapszakon oklevelet szereztek

Apró Fruzsina, Barkóczi Dávid, Bernáth Judit Barbara, Galvács Boglárka, Kárpáti Bettina, Kola László, Lőrincz Angéla, Menyhárt Ádám, Szilvási Gábor, Varga Judit

Programtervező informatikus alapszakon oklevelet szereztek

Debreceni Bálint, Horváth Máté, Kopa István, Lehoczky Tamás, Sütő Ádám, Szeli Zsolt

Villamosmérnöki alapszakon oklevelet szereztek

Balázs Gellért, Bartók Csaba, Csáki Otilia, Deák Orsolya, Erős László, Kmecz Imre, Kovács Gábor, Lakatos Bence, Orosz Péter, Palik Ákos, Szakács Ádám, Szőke Tamás, Tóth Róbert, Vad Imre, Mihály, Varga Gábor, Zsolnai Balázs

Nemzetközi hegesztő szakirányú továbbképzési szakon kitüntetéses oklevelet szereztek

Póti Zoltán Balázs, Soóváry Bálint, Váradi Dávid

Nemzetközi hegesztő szakirányú továbbképzési szakon oklevelet szereztek

Béres Bence, Bodnár Csaba, Bukta Szabolcs Lajos, Gombár Gergő, Jaczkovits Tamás, Magyar István, Nánai Bálint, Németh Levente, Rádóczi Zoltán, Rofa Gábor, Sajkóczki Gábor, Stefanidesz Ádám, Szűrös Márton, Vágó Máté, Vékony Sándor

BARTÓK BÉLA ZENEMŰVÉSZETI INTÉZET

Főiskolai szintű zenetanár

Tóthné Vígh Ágnes Sára – zeneelmélet és szolfézstanár, karvezető

Előadóművészet alapszak

Ács Máté – ütőhangszer, Burai Sándor – hegedű, Buzga Zsanett – gordonka, Forgács Péter – ének, Járvás Vivien – gordonka, Murai Márta – fuvola, Veréb Tamás Dániel – ének

Tanár – zenetanár mesterképzés

Bagóné Erzse Dóra – zeneismeret, Bálintné Farkas Kitti – fuvola, Barkóczi Zoltán – zongora, Begala Andrea – zongora, Benk Ágota Barbara – szaxofon, Bordás Eszter – hegedű, Dobai Szabolcs László – hegedű, Eperjesi Erika – ének, Faragóné Várady Éva Elvira – furulya, Fodor Bálint – klarinét, Gerber Zsófia Terézia – fuvola, Gyetvai Dániel – ének, Győri Gabriella – zongora, Holló-Vaskó Csaba – fagott, Homoki Anna – hegedű, Huszti Ilona – zongora, Jakkel Mihály Zsolt – kürt, Karnizsné Hócza Zsuzsanna – zeneismeret, Kárpáti Klementina Klára – zeneismeret, Kertész Miklós – zongora, Kissné Takács Katalin – hegedű, Magos-Molnár Ágnes – zeneismeret, Menyhárt Mária Magdolna – fuvola, Milibák Dóra – oboa, Mozer Attila János – harsona, Nagy Marianna – gordonka, Nagy Renáta – mélyhegedű, Nagyné Kovács Mariann – hegedű, Papp Zsófia – zongora, Patakiné Juhász-Nyitó Éva – zeneismeret, Péntek Eszter – furulya, Ravasz Veronika – gitár, Réz Lóránt – zongora, Sándor Ferenc – szaxofon, Somorjainé Veress Kinga – furulya, Spirkó Károly – gitár, Spitzer Gábor – klarinét, Szabó Dávid – szaxofon, Széphegyi-Jónás Anna – zongora, Szeredi Andrea Mária – furulya, Szőnyi Lajos – trombita, Tóth Gábor – klarinét, Tóth Kinga – zongora, Tóth Tamás – ütőhangszer, Uzelman Marianna – zongora, Vajda Szilárd – furulya, Varga Sándor Zoltán – harsona, Várhegyiné Gazda Emese – hegedű, Vincze Gabriella – zeneismeret, Wenzon Zsuzsanna Klára – ütőhangszer, Zilai Györgyi – ének, Zvolenszki Zoltánné – fuvola

Szakirányú továbbképzés

Hajdú Éva Dóra – klasszikus furulya előadóművész

MŰSZAKI FÖLDTUDOMÁNYI KAR

Földtudományi mérnök

Almási Dávid, Bertalan Alexandra, Borbás Gyula, Bubenkó Péter, Diczházi Adrienn, Elchlinger Ákos, Gácsi Mihály, Gál Péter, Géczi Martin, Holhós Péter, Hornyák Mátyás József, Kiss Bence, Kővári Tamás Zoltán, Krakkai Levente, Kurusta Tamás, Matyika Dávid, Milánkovich Attila, Nagy Dávid, Pap József, Popovics Patrícia, Rigler László, Rónyai Renáta, Sági Alexandra Dóra, Szabó Katalin, Szalai Csilla, Takács Alexandra, Tamás László, Tóth Balázs, Ürmös Richárd, Vajas János, Varga Péter Imre, Varga Róbert, Varró Vivien, Vezse Adrienn, Vincze Orsolya, Wagner Péter Csaba, Zsitnyánszki Róbert

Geográfus

Bajádi Kristóf, Bartha Attila, Bóta Dániel, Deák Tamás, Horváth Barbara, Petró Mónika

Bánya- és geotechnikai mérnök (egyetemi)

Apró Barnabás

Okleveles bánya és geotechnika mérnök

Kardos Gergely, Kleiber Márk, Leskó Máté Zsigmond, Pántye Péter, Sereg Lóránd, Szilágyi Antal, Trembulyák Attila

Okleveles földtudományi mérnök

Abordán Armand, dr. Csámer Árpád, Győri Hajnalka, Halász Györgyi, Járdán Eszter, Mezei Éva, Nádasi János, Németh Edina, Papp Richárd Zoltán, Sarkadi Anna Tünde, Varga Dániel, Smagulov Adlet, Mahmood Rebin Othman, Kale Utku

Okleveles geográfus

Bokros György András, Czesznák András, Lados Tibor, Sütő Gergely, Szabó Gál Tamás

Okleveles hidrogeológus mérnök

Balla Patrik, Bencs Boglárka, Fináczy Ádám, Garamvölgyi-Dankó Erika, Koncz Richárd Lajos, Kornreich Gábor, Martinovics Réka, Miklós Rita, Osváth Kristóf Gergely, Péter Anna, Spisák Sándor, Tóth Viktória, Varga Martin, Veres Réka

Okleveles környezetmérnök

Romenda Roland Róbert, Szabó Ferenc, Szenczi Ágnes, Tóth Gabriella

Okleveles olajmérnök

Bali Károly, Kapás László, Karádi Ákos, Lengyel Nikolett, Mahalek Balázs, Mezei Luca, Pásztor Ádám Viktor, Tóth Bence, Tóth Máté, Turzó Adrienn, Varga Zsolt, Kurbanov Abibulla, Abrakasa Tonworio, Koilybayev Alex, Chukwunyere George Ifeanyi, Yergaliyev Kuanysh, Bello Mohammed Hannif, Yakubu Yakubu, Rakhatov Yedil

Okleveles olaj- és gázmérnök

Bánházi Róbert, Bári Viktor, Bot Marián Adrián, Dianovszki András Márk, Erdei Tamás, Kiss Réka, Nagy Gábor, Rosta Balázs, Sas Tamás, Tóth Ákos, Zsemkó Márk

Geotermikus szakmérnök (szakirányú továbbképzés)

Horváth Attila Miklós, Tóth László, Varga Márton

Olajmérnöki szakmérnök (szakirányú továbbképzés)

Atanaszov Péter

MŰSZAKI ANYAGTUDOMÁNYI KAR

Anyagmérnöki mesterszak

Fügedi Zoltán, Govorkovics Vivien, Györki Tamás, Kelemenné Simándi Anita, Kóródi Zoltán, Losonczki Tamás, Markó Árpád, Pásztor Péter, Plajos József Ákos, Román Krisztina, Szabó István, Szamák Tünde, Szűcs Zoltán, Tóth-Markó Boglárka, Vályi Melinda, Zattler Máté

Kohómérnöki mesterszak

Aczél Márton, Ádám Enikő, Béres Gábor József, Bihari István Béla, Hudák Henrietta, Kis Dávid István, Mádi Laura Johanna, Molnár István, Nagymarczi Eszter, Nádra Angéla, Papp Artúr, Sápi Tamás

Anyagmérnöki alapszak

Fügedi Gábor, Hegyi József, Kovács Kinga, Kronovetter Márton, Mentes Dóra, Miskolczi Szilvia, Nyári Ferenc, Rácz Mária

EGÉSZSÉGÜGYI KAR

Ápolás és betegellátás alapszakon oklevelet kaptak

Bényei Zsófia, Cservenyák Tímea, Deák Orsolya, Farkas Fruzsina, Hajdu Ferenc, Hoffmann Gerda, Horváth Liza, Kórán Virág, Madarász Maja, Matiz Lili Anna, Medve Gabriella, Nagy Eszter, Ősze-Kurucz Kitti, Papp Dóra, Szabó Larina, Széles Anett, Szórád Nikolett, Szoták Dóra, Takács Tamara, Tolnai Éva, Vajas Kinga, Vass Tímea, Veres Alexandra Flóra

Egészségügyi gondozás és prevenció alapszakon oklevelet kaptak

Abdul Krisztina, Bozó Vivien, Farkas Gabriella, Fehér Viktória, Gregóczki Nikoletta, Hegyi Szófia Amanda, Horváth Dóra, Juhász Viktória, Kissné Nagy Adrienn, Kozma Dóra, Ligeti Eszter, Ördög Orsolya, Pál Éva, Szabó Janka, Szilágyi Livia, Tuza Boglárka Petronella, Urbán Szilvia

Egészségügyi szervező alapszakon oklevelet kaptak

Artim Flóra, Bartha Krisztina, Csantavéri Tünde, Cseri Melanie Elisabeth, Csiba Anna Eszter, Fekete Katalin, Juhász Balázs, Kocsány-Varga Zsuzsanna, Molnár Bernadett, Oláh Tímea, Svertskó Diána, Szabó Diána, Szabó Veronika, Szilágyi Dorottya Éva, Vavrek Anna

Orvosi laboratóriumi és képalkotó diagnosztikai analitikus alapszakon oklevelet kaptak

Árvai János, Balogh Péter, Csionek Eszter, Dornfeld Bernadett, Hornyák Gabriella, Kiss Krisztián, Kiss Tamás, Magyar Mária, Makkay Viktor, Molnár Ádám, Nagy Andrea, Nohalka Orsolya, Perjés Tamás Alex, Simon János Márk, Strobek Henrietta, Szőke Tímea

Klinikai kutatási munkatárs szakirányú továbbképzésen oklevelet kaptak

Pirityi Botond Márió, Podrácz­ki Fanni, Stone Krisztina, Szendi-Szatmári Tímea, dr. Tompos Zsuzsa, Tucsa Henrietta

Podiáter szakirányú továbbképzésen oklevelet kaptak

Biriné Mika Borbála, Borbély Bernadett, dr. Takácsné Kiss Zsuzsanna, Fekete Magdolna, Giricz Szilvia, Harsányiné Papp Zsófia, Ignáth Györgyi Andrea, Jáhn Henrietta, Jezsó Réka, Mecsekyné Szalkay-Szabó Anna Csilla, Nagyné Jóvári Márta, Patai Csilla Tünde, Vedres Józsefné


Az Állam- és Jogtudományi Kar diplomaátadó rendezvénye megtekinthető itt:


A Gazdaságtudományi Kar és a Bölcsészettudományi Kar diplomaátadó rendezvénye megtekinthető itt:


A Gépészmérnöki és Informatikai Kar és a Bartók Béla Zeneművészeti Intézet diplomaátadó rendezvénye megtekinthető itt:


A Műszaki Földtudományi Kar, a Műszaki Anyagtudományi Kar és az Egészségügyi Kar diplomaátadó rendezvénye megtekinthető itt:

Forrás: uni-miskolc.hu.


Miskolc - Szerdán tartották a Miskolci Egyetem 2016-ban valétáló hallgatói a városi ballagási ünnepségüket, a Szalamandert.


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!