Digitália

2023.02.07. 06:00

A fagyi visszanyal – szegény bántalmazók!

Visszafelé sült el az iskolai szekálás, a zaklatók ellen fordult.

Forrás: Shutterstock

Iskolai bántalmazás, zaklatás már régen létezik, de az internet, azon belül is a csevegő és közösségi szolgáltatások sokszorosára növelték a jelenség elterjedtségét, hiszen sokkal egyszerűbbé vált valaki következmények nélküli kipécézése. Csakhogy a (nem feltétlenül fizikai) bántalmazók kiléte általában ismert a bántalmazók és az áldozatok környezete számára, emiatt pedig végül akár a bántalmazók húzhatják a rövidebbet, még akkor is, ha hivatalosan nem bizonyítható rájuk a bűncselekmény.

A Makay.net kutatómunka közben több, iskolai bántalmazás témában létrehozott albumra talált egy orosz képmegosztó szolgáltatásban. Egészen pontosan a bántalmazók publikus és privát beszélgetésekből származó fotóinak albumaira.

 

Az albumokban (ebben az esetben) nem volt törvényeket súlyosan sértő tartalom, de egyértelmű, hogy ezeket az összeállításokat azzal a céllal hozták létre, hogy a bántalmazóknak visszavágjanak ugyanazokkal az erősen kifogásolható, megalázásra alkalmas eszközökkel, amikkel valószínűleg ők maguk is éltek.

A fagyi visszanyalt

Összefoglalva, a következő történt:

Szekáló gyerekek elkezdték piszkálni egy vagy több társukat.

Az áldozatok vagy a tanúk közül valaki nem volt elégedett az ilyenkor ajánlott bejelentési ügymenet eredményességével vagy várható eredményességével.
– Publikus forrásokból összegyűjtötte a szekálók fotóit, majd készített belőlük egy (kínosnak szánt) válogatást.
– Feltörte a szekálók online fiókjait és azokból privát, érzékeny tartalmakat, fotókat gyűjtött össze.
– Magát másnak kiadva privát, érzékeny tartalmakat, fotókat csalt vagy zsarolt ki a szekálókból.
– Majd lejáratásból a szekálókról készített egész csomagot egy vagy több helyen publikálta a nyilvánosság számára, jó eséllyel megosztva az áldozatok és a szekálók környezetével is.

Mit tegyünk bántalmazás áldozataként, tanújaként vagy elkövetőjeként?

Bár a legtöbb esetben az elkövetők csupán meggondolatlan kiskorúak, az iskolai szekálás életkorra való tekintet nélkül könnyen és gyorsan elmérgesedhet, aminek végül maguk a bántalmazók is áldozatául eshetnek. Éppen ezért minden érintett (áldozat, bántalmazó és tanú) érdeke, hogy a zaklatás mielőbb megszűnjön.

Egyre többen hívják segítségül mentálhigiéniás kérdésekben is a ChatGPT mesterséges intelligenciát, ami az alábbiakat javasolja az áldozatoknak és a bántalmazás tanúinak:

– Csak biztonságos helyeken tartózkodj, lehetőleg többedmagaddal!
– Gyűjtsd össze a bizonyítékokat, amelyek alátámasztják a bántalmazás tényét (például képernyőfotók, üzenetek stb.)!
– Jelentsd a bántalmazást a szüleidnek, a tanáraidnak és a bántalmazás helyszínéül szolgáló internetes szolgáltatás (közösségi portál, chat stb.) üzemeltetőinek.
– Keress fel bizalmas családtagot vagy barátot, aki támogatni tud téged ebben a helyzetben.
– Vegyél részt mentális egészséget segítő programban vagy keress fel pszichológust, hogy feldolgozhasd az élményt és visszanyerhesd az önbizalmadat.
– Ne zárkózz magadba, sokan tudnak segíteni!

A javaslatok első ránézésre nem is tűnnek rossznak, viszont bármennyire is vonzó ilyen esetben valódi emberek helyett egy információrendszerező nyelvi modelltől tanácsot kérni, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács erre a célra létrehozott weboldala, a kerjsegitseget.com jobb kiindulópontja lehet az elkövetők leállításának és egyben újabb potenciális áldozatok megvédésének.

Azt viszont senki sem javasolja, hogy törjük fel a bántalmazók online fiókjait vagy csaljunk ki tőlük hamis profillal privát fotókat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!