„Pénzt lopnak”

2021.07.09. 09:31

Észak-Korea kiberfenyegetést jelent az Egyesült Államokra és másokra nézve

Különösen fenyegető a pénzügyi intézményekre – közölte csütörtökön az amerikai külügyminisztérium szóvivője.

-, 2019. május 10. A KCNA észak-koreai állami hírügynökség által közreadott képen Kim Dzsong Un elsõszámú észak-koreai vezetõ, a Koreai Munkapárt elsõ titkára, a Nemzetvédelmi Bizottság elsõ elnöke egy észak-koreai rakétatüzérségi egység lõgyakorlatát felügyeli egy meg nem nevezett támaszponton 2019. május 9-én. Az állami média szerint "különféle nagy hatótávolságú csapásmérõ eszközöket" vetettek be a gyakorlaton.

Forrás: MTI/EPA/EFE

Fotó: -

Ned Price kiemelte, hogy közös erőfeszítésekre van szükség a Phenjan jelentette fenyegetések elhárítására. Sajtótájékoztatóján hangoztatta: ezek

a hekkertámadások nemcsak az Egyesült Államokat fenyegetik, de szövetségeseiket és partnereiket is szerte a világon.

Hozzátette: Észak-Korea jelentős kiberfenyegetést jelent a nemzetközi pénzügyi intézményekre is.

Az Egyesült Államok számos észak-koreai szervezetet üldöz, amelyeket azzal gyanúsít, hogy

pénzt lopnak el a nemzetközi pénzügyi rendszerből.

Az év elején három észak-koreai állampolgárt szállítottak az Egyesült Államokba, hogy bíróság elé állítsák őket. Azzal gyanúsítják őket, hogy akár 1,3 milliárd dollárnyi készpénzt vagy kriptovalutát próbáltak ellopni bankoktól és vállalkozásoktól.

Ned Price úgy vélekedett, hogy Észak-Korea továbbra is képes bomlasztó számítógépes kémtevékenységet folytatni, ahogy az az elmúlt években is tapasztalható volt.

Megjegyzései azt követően hangzottak el, hogy Dél-Korea csütörtökön bejelentette, állami atomenergiakutató-intézete hosszabb ideig ki volt téve észak-koreai hekkertámadásoknak, bár nem történt nagyobb adatszivárgás az ilyen támadások következtében.

Price nem volt hajlandó közvetlenül kommentálni a dél-koreai jelentést, de hangsúlyozta, hogy az országoknak együtt kell működniük. „A nemzetközi közösség, a hálózatvédők és a nyilvánosság számára létfontosságú, hogy éberek maradjanak és együttműködjenek az Észak-Korea által jelentett kiberfenyegetés mérséklésében” – mondta az amerikai külügyi szóvivő.

Borítóképünkön Kim Dzsong Un egy észak-koreai rakétatüzérségi egység lőgyakorlatát felügyeli

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!