Gyógyításban is segíthet

2021.02.01. 15:07

Sophia humanoid robot, az idősek gondozója (videó)

Az idős- és beteggondozásban nyújthat segítséget a robot. Idén kezdi meg tömegtermelését a hongkongi Hanson Robotics.

Mediaworks-összeállítás

Tajpej, 2018. július 20. Sophia, egy android a tajpeji Digitális Újítási Fórumon 2018. július 19-én.

Forrás: MTI/EPA

Fotó: Ritchie B. Tongo

A humanoid gyártója bejelentette, hogy négy modellje, köztük a 2016-ban kifejlesztett Sophia tömegtermelését kezdik el 2021 első felében. Mint a vállalat laboratóriumában szervezett bemutatón

maga Sophia elmondta:

az olyan szociális robotokat, mint ő, a betegek és idősek gondozásába lehet bevonni. A kommunikációban és a kezelésekben is segíteni tud, emellett, idézzük:

„társadalmi stimulációt képes nyújtani nehéz körülmények között is”.

Bármit is jelentsen ez.

David Hanson, a vállalat alapító igazgatója hangsúlyozta: a koronavírus-járvány megmutatta, hogy szükség van a nagyobb mértékű automatizálásra az emberek biztonsága érdekében. Hanson szerint a robotok nemcsak a pandémia idején az egészségügyben szolgálhatnak megoldásokkal, hanem a kereskedelemben és a légitársaságoknál is a vásárlók segítségére lehetnek.

Fotó: Patricia De Melo Moreira / AFP

Mivel Sophia és a Hanson más robotjai humanoid külsejűek, az ilyen időszakokban, mikor az emberek elmagányosodnak és társadalmilag elszigetelődnek, különösen hasznosakká válhatnak – mutatott rá az igazgató. Hanson már idén sok ezernyi robotot akar eladni, kisebb és nagyobb méretben. A pontos adatokat azonban nem hozták nyilvánosságra.

Johan Hoorn professzor, akinek kutatásai egyebek mellett Sophia létrehozásához vezettek, elmondta, hogy miközben a technológia még gyermekcipőben jár,

a pandémia felgyorsíthatja az emberek és robotok közötti kapcsolat fejlődését.

A hongkongi Politechnikai Egyetem professzora szerint a világjárvány hozzájárul, hogy hamarabb a piacra kerülhessenek a robotok, mert az emberek felismerik, hogy nincs más lehetőség. A Hanson Robotics idén egy Grace nevű robotot is bemutat, amelyet kifejezetten az egészségügyi szektor számára terveztek.

Az ágazat más nagy szereplői is segítettek a pandémia elleni küzdelemben. A SoftBank Robotics vállalat Pepper nevű robotját a maszkviselés ellenőrzésére fejlesztették ki, Kínában pedig

a CloudMinds vállalat segítette egy robotvezérlésű kórház felállítását, amikor a járvány kitört Vuhanban.

A robotok alkalmazása már a pandémia előtt is felszálló ágban volt. A Nemzetközi Robotikai Szövetség jelentése szerint 2018 és 2019 között a professzionális szolgáltatórobotok értékesítése 32 százalékkal nőtt, és elérte a 11,2 milliárd dollárt (3 289 milliárd forintot).

Borítóképükön és illusztrációkon Sophia

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!