Két perc alatt feltörik

2021.02.05. 15:10

Intim vetkőztetés lett a TikTok sziluett kihívásából

Már megint sírás lett a vége egy úgynevezett „kihívásnak”. Mintha csak törvényszerű lenne, hogy a naiv mutogatósdik gellert kapnak.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Nagyon megy a TikTok videómegosztón a sziluett kihívás, a silhouette challenge. A dolog arról szól, hogy a táncolva részt vevők

úgy mutatják meg a testüket, hogy fedésére piros filtert használnak,

s így a mutatványban nem látszanak az intim testrészletek, csak a sziluettek.

Sokan viszont a fenti videóválogatásban szereplőkkel ellentétben a filter védelmében

alig öltözötten, vagy meztelenül tettek eleget a kihívásnak,

s alaposan belelazultak a gyakran provokatív táncolásba. Gyűltek is a lájkok.

Közülük többen bizonyára eleve ruhátlansággal (tiltott a TikTokon) gyűjtöttek volna követőket, de a kihívás ideológiája egyfajta „test-pozitív” felszabadultságról szólt.

Számoltak vele, vagy sem, de természetesen, ami digitálisan védett, azt digitálisan fel is lehet törni.

Futótűzként terjedtek el a Youtube-on, Redditen, Twitteren az igen egyszerű, házilagosan is gyorsan kivitelezhető, filtert eltüntető „How To Remove Red Light In Silhouette Challenge Tik Tok” szoftveres megoldások.

A kíváncsiskodáshoz elég, ha a leselkedők videószerkesztőben visszavonják a tiktokolók által használt filtert. A kihívás naiv – néha talán nem is annyira naiv – résztvevői gyakran csupán a Snapchat egyik, Vin Rouge nevű effektjét alkalmazzák.

Most azok a videók mennek jól, amelyek azt magyarázzák, hogy miért ne fogadják a sziluett kihívásokat a tiktokolók, vagy legalább ne meztelenül tegyék meg.

We found dozens of examples of YouTube „tutorials” instructing people how to remove the red light filter on the TikTok " target="_blank" rel="noopener noreferrer">#silhouettechallenge, revealing women nude or partially nude. Some of these videos are monetized. https://t.co/nzDJuqFPfd

A Youtube szóvivője a Rolling Stone-nak úgy nyilatkozott, hogy ezek a tartalmak sértik a platform szexuális tartalmakra vonatkozó közösségi irányelveit. Ezért el fogják távolítani az ilyen tartalmakat, különösen azokat, amelyek beleegyezés nélküli szexuális cselekedeteket ábrázolnak.

Ehhez képest a közösségi oldal mai találati listájának elején sorakoznak a „how to” videók.

Borítóképünk illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!