streaming

2019.10.18. 14:33

Belehúzott a Netflix

Meredeken, csaknem 10 százalékkal emelkedett az amerikai médiaszolgáltató és produkciós vállalat árfolyama a New York-i tőzsdén, miután a cég harmadik negyedévi beszámolójából kiderült, hogy a várakozást meghaladó mértékben nőtt előfizetőinek száma.

Forrás: Shutterstock

A részvény szerdán 0,71 százalékos pluszban fejezte be a kereskedést,

a zárás után közzétett kedvező gyorsjelentés hatására 9,86 százalékkal ugrott az árfolyam az elektronikus kereskedésben.

A technológiai szektor legnagyobb ütemben gyarapodó vállalatai közé – a Facebookot, az Amazont, az Apple-t, a Netflixet és a Google anyavállalatát, az Alphabetet magába foglaló, úgynevezett FAANG csoporthoz – tartozó Netflix a szeptember végével zárult három hónapban 6,77 millióval növelte felhasználóinak számát, ez enyhén, 70 ezerrel haladja meg a Wall Street várakozásait.

Július-szeptemberben a Netflix félmillió új előfizetőt szerzett az Egyesült Államokban – szemben az elemzők által várt 802 ezerrel -, világszerte pedig 6,25 millióval növelte előfizetői számát.

Szeptember végére világszerte 163,92 millióra emelkedett a Netflix összes felhasználójának, ezen belül 158,33 millióra az előfizetőinek a száma.

A Netflix vezetése arra számít, hogy a folyó negyedévben 7,6 millióval – az Egyesült Államokban további 600 ezerrel, a nemzetközi piacon pedig további 7 millióval – bővül az előfizetők tábora. Elemzők ennél jobb előrejelzést, 9,4 milliós számot vártak.

Az egyre erősebb piaci verseny erős nyomás alatt tartja a Netflix részvényeit, amelyek árfolyama közel 22 százalékkal csökkent július, a második negyedéves gyorsjelentés közzététele óta. Novemberben indítja el a Walt Disney streamingszolgáltatását Disney+ néven, amely mozifilmeket, showműsorokat, animációs és egyéb filmeket kínál majd. Az Apple ugyancsak novemberben indítja el ezt a szolgáltatást, de szűkebb kínálattal. A WarnerMedia streamingszolgáltatása HBO Max néven pedig jövőre indul majd.

A Netflix vezetése azonban kedvezőnek tartja az újabb szolgáltatók felbukkanását, mondván, hogy még tovább növelik az érdeklődést az „internetes videótékák” iránt. „Véleményünk szerint ezek az új szolgáltatások valószínűleg felgyorsítják az áttérést a lineáris tévézésről a lekérhető szórakoztató tartalmak fogyasztására” – mutatott rá.

A Netflix ugyanakkor elismerte, hogy még mindig nyögi az Egyesült Államokban érvényes előfizetői díjak év elején történt megemelésének kedvezőtlen hatásait. Lassabban nő az előfizetők tábora, és a lemorzsolódás is nagyobb.

A Netflix legnépszerűbb előfizetésének (standard) – HD-minőség egyidejűleg két különböző képernyőn – díja havi 13 dollár, míg például a Disney+ 7 dollárt, az Apple pedig 5 dollárt kér majd havonta.

A Netflix bevétele éves összevetésben 31,1 százalékkal, 5 milliárd 245 millió dollárra nőtt a szeptember 30-án záródott negyedévben. A vállalat negyedéves adózott eredménye 665 millió dollárra, részvényenként 1,47 dollárra emelkedett az egy évvel korábbi 403 millió dollárról, részvényenként 89 centről. Elemzők 5,52 milliárd dolláros bevétel mellett 1,04 dollár részvényenkénti nyereségre számítottak.

A Netflix a világ legnagyobb streamingszolgáltatója, és az évvégi ünnepi szezont is magában foglaló negyedik negyedév szokott a legerősebb lenni, mert az okostelefonok és -televíziók eladásainak növekedése általában felfelé húzza a Netflix előfizetőinek számát is. A felhasználók a regisztrációt követő első hónapban ingyen nézhetik a Netflix által kínált filmeket és sorozatokat, ezután előfizetési díj ellenében használhatják a szolgáltatást.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!