Keresetlen fogalmazás

2019.09.02. 11:59

Ne dőljenek be az európaiak a Facebook szirénénekének

A közösségi oldal bevezetni kívánt Libra kriptodevizájának veszélyeire figyelmeztet az EKB igazgatótanácsának tagja.

Forrás: Shutterstock

Yves Mersch, az EKB igazgatósági tagja arra figyelmeztet, hogy a Facebook tervezett kriptodevizája, a Libra széleskörű alkalmazása esetén gyengítheti az Európai Központi Bank (EKB) monetáris politikai befolyását.

Gyengítheti az eurót

Egy jegybanki konferenciára készült előadásnak a Reuters hírügynökség által megtekintett kéziratában az EKB igazgatója kifejti: „a Libra elterjedésének mértékétől és attól függően, hogy az árfolyamának stabilitását biztosító devizakosárban mekkora súlyozással szerepel majd az euró, gyengülhet egyrészt az EKB befolyása az euró felett, másrészt a Librának az euróövezeti bankok likviditási pozíciójára gyakorolt hatásán keresztül sérülhet az EKB monetáris politikájának transzmissziós mechanizmusa is. Mindemellett a csökkenő kereslet miatt az euró nemzetközi szerepe is gyengülhet”.

A Facebook az idén júniusban jelentette be tervét egy kriptodeviza, a Libra létrehozására

a jövő év első felében a nemzetközi fizetési forgalom megkönnyítése, illetve a világnak pénzügyi szolgáltatásokkal még le nem fedett területeire való kiterjesztése érdekében.

A kriptodevizák egyelőre szabályozatlan környezetben működnek és a virtuális devizák létrehozását és kereskedelmét lehetővé tévő technológia sincs még szabványosítva.

A már meglévő és használatban lévő kriptodevizákkal ellentétben a Libra a Facebook tervei szerint „stable coin” virtuális devizaként jönne létre abban az értelemben, hogy árfolyamát egy valódi devizákból és állampapírokból képzett kosárhoz kötnék.

„Őszintén remélem, hogy az európaiak nem dőlnek majd be a Facebook csalóka szirénénekének,

és nem hagyják ott a már bejáratott és bevált fizetési csatornák biztonságát” – így fogalmazott Yves Mersch.

„(A Librát) pont ugyanazok vezetnék be, akiknek amerikai és európai jogalkotók előtt kellett számot adniuk a közösségi platformjukon a felhasználók adatainak önkényes kezelésével a demokratikus rendre nézve előidézett kockázatok miatt.”

Hozzátette: mindezeket figyelembe véve az európai szabályozó és felügyeleti szerveknek joghatóságra kell szert tenniük a Libra felett és nemzetközi együttműködést kell kialakítaniuk a kockázatok enyhítése érdekében.

Borítókép: Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!