Bulvár, celeb

2011.12.29. 07:58

VV5: Gergővel megy párbajozni Vera

Vera a Villalakók nagy megdöbbenésére Gergőt hívta Párbajra. Ők ketten vasárnap este, tehát újév napján mérkőznek meg egymással.

Vera a Villalakók nagy megdöbbenésére Gergőt hívta Párbajra. Ők ketten vasárnap este, tehát újév napján mérkőznek meg egymással.A ValóVilág5 hatodik Kihívásának története: Kinga védett volt, így a Cselszövő biztonságban érezhette magát. A folytatásban Kinga behozta a bőröndöt, Lilu pedig kihívta a riportszobába Verát, ahol érzéseiről faggatta a Párbajra készülő lányt.

Szokásunkhoz híven most is megnéztünk néhány videót. Ennek az volt a célja, hogy Verát segítsük a döntésében, abban a döntésben, hogy kit hívjon ki, és kivel küzdjön meg a ValóVilág5 hatodik Párbaján. De előtte Esztert szembesítettük azzal, hogy az előző Párbaj előtt Eszter szabályt szegett. Ezért meg is kapta a büntetését.

A videók felelevenítését követően Verának 3 perce volt arra, hogy elmondja véleményét lakótársairól és a Villalétről.

Végül, a Villalakók által Kiválasztott Vera párbajra hívta Gergőt.



Forrás: valovilag.hu

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!