Bulvár, celeb

2011.01.25. 08:33

VV Szandi önkívületi állapotban őrjöngött

<p>A villában zajló feszültségek teljesen kikészítették Szandikát: egyik pillanatról a másikra fordult ki magából.</p>

László és Béci vezetésével megalakult egy hatfős klikk, amely hadat üzent Olivérék jól bevált négyes fogatának. Ebből aztán a Való Világ 4 legmegrázóbb veszekedése kerekedett. Anikó és Zsófi rátámadt Évára, László rátámadt Olivérre, és gyakorlatilag mindenki a másik fejéhez vágta az eddig felgyülemlett sérelmeket.
Ráadásul mindkét oldalnak van egy Párbajozója. Alekosz és Zsófi közül azonban csak az egyikük mehet vissza a Villába.

László arra buzdította rajongóit és a hatfős klikk rajongóit, hogy szavazzanak Zsófira. Megalakulásukat még a szombati élő adásban is bejelentették, a Kihíváson. Ez pedig egy hatalmas lavinát indított el a Villában. László ugyanis háborúba hívta társait a többiek ellen, és ez az elszántság a legtöbb Villalakót megrémítette. A fejébe vette, hogy kikészíti Alekoszt. Szandikát annyira sokkolta a Villában kialakult helyzet, hogy végül már az ő lelke sem bírta tovább és kiborult. Szandi önkívületi állapotba került: először még csak arról beszélt, hogy nem bírja tovább és 3 múlva akárhogy is, de elhagyja a villát, amit akkor még senki nem vett komolyan. Nem sokkal később egyik pillanatról a másikra őrjöngeni kezdett, a fiúk fogták le a síkitva síró lányt, akiról mostmár tisztán kiderült: nagyon kivan. A többiek vígasztalták, kedveskedtek neki, de a plasztiklány állapota világosan mutatja, mennyire feszült helyzet uralkodik a ValóVillában.

Felbomlott a hatos

A sors fintora, hogy a frissen alakult egység már az első este meg is bomlott, Jerzy ugyanis elbizonytalanodott.

A fantasztikus hatos azonban reggel is veszélybe került. Zsófi ugyanis meggondolta magát és kijelentette, hogy nem szeretne tovább együttműködni új barátaival. Megelégelte a Villában levő légkört illetve azt is, hogy a társai „Harcosnak” és „Győztesnek„ hívják. Szándéka nem volt túl népszerű társai körében, legjobban Bécit borította ki. László úgy érzi Zsófi feladta, Béci pedig csalódott a szőke Naivában.

Jerzy sokáig gondolkodott azon, hogy mitévő legyen, hiszen ő szereti az „ellencsapatot” is. Félrehívta a hatfős klikket, és megmondta nekik, hogy ő szeretne pártatlan maradni ebben a helyzetben. Anikó szerint, Jerzy egy gyáva ember, Gigi azonban megérti a döntését, csak azt nem érti, hogy miért csak most mondta, miért nem akkor, amikor összeálltak.

</script>

<script src="http://www.rtlklub.hu/items/flash/player/silverlightcontrols.js" type="text/javascript">

// ]]>]]>

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!