Bulvár, celeb

2010.04.22. 13:19

Megszólalt a szöszi focista-prosti

<p>A luxusprostinak kiskorúként volt legalább három válogatott focistával intim viszonya. Így védi magát.</p>

Zahia Dehar kiskorúként lépett kapcsolatba legalább három francia focista-csillaggal. A nagy botrányt kavart ügy után, újra megszólalt a ma már (februártól) 18 éves luxusprosti: "Szerettem őket" - védi magát. Állítja, sokkolta őt, hogy a focistákat legalább három év börtön fenyegeti fiatalkorúval való intim együttlétük miatt. Franciaországban engedélyezett a prostitúció, de a fiatalkorúakkal pénzért folytatott szex bűncselekmény.

A szőkeség most a nyilvánosság erejével próbál kiállni a három focista mellett, mondván, hogy Franck Ribéry (27), Karim Benzema (22) és Sidney Govou (30) "teljes tisztelettel" bánt vele, s miután ő is akarta a kapcsolatot hagyják őket békén, majd beismerte: becsapta a focistákat a korát illetően (amit egyébként a focisták tanúvallomásuk során is hangsúlyoztak: állítva, nem tudták, hogy a lány kiskorú).

Kicsit úgy tűnik, mintha a védőbeszéde enyhén saját marketing fogás (is) lenne, ugyanis a hölgyemény nyilatkozatával egy időben elárasztották a francia sajtót a modellről készült pikáns képek.

Pikáns képek a szőkeségről >>>

Zahia Dehar arról is beszámolt, hogy a focisták miként kényeztették. Ribéry, a Bayern München középpályása (akit a szerdai Lyon elleni BL-meccsen kiállította a játékvezető - erről részletek ITT) repülőn vitte a lányt Németországba, egy szállodába. A modell egyébként 2008-tól dolgozott örömlányként, abban a Champs Elyseen működő Café Zaman elnevezésű hírhedt bordélyházban, ahol egy rendőrségi razzia során 18 lányt vettek őrizetbe, köztük Zahia Dehart. A lány beszámolójából kiderült: egy-egy éjszakáért 600 ezer forintnak megfelelő összeget kapott gazdag kuncsaftjaitól, főleg focistáktól.
- MON -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!