Budapest - VI. kerület

2011.05.06. 20:00

Tűzraktér - eljárást kezdeményez az önkormányzat a működtető ellen

<p>A lehető legrövidebb időn belül jogi eljárást kezdeményez a terézvárosi önkormányzat az Art Sector Alapítvány ellen, a Hegedű utca 3 alatti épület, vagyis a Tűzraktér kiürítése céljából. Az önkormányzat közölte: rendkívül komoly kártérítési igénnyel is fellép az alapítvánnyal szemben, amiért nem tudja hasznosítani az ingatlanát.</p>

A VI. kerületi önkormányzat arra reagált, hogy az MTV péntek reggeli Budapesti Regionális Híradójában derült ki számára, hogy az Art Sector Alapítvány portaszolgálatot állított a Hegedű utca 3. szám alatt lévő épület kapujába, megakadályozva ezzel az önkormányzatot abban, hogy rendelkezzen a tulajdonában lévő ingatlannal.
Az önkormányzat álláspontja szerint az Art Sector jogcím nélkül, egyértelműen rosszhiszeműen, ráadásul ingyen használ egy több százmillió forint értékű épületet. Közleményükben leszögezik: nem bíznak meg más biztonsági alakulatot az épület erőszakos visszafoglalására, ehelyett a lehető leghamarabb megteszik a szükséges jogi lépéseket.

Az önkormányzat szerint bűncselekmény elkövetésének gyanúja is szóba jöhet, mert felmerülhet, hogy az Art Sector jogellenes gazdálkodást folytat, illetve folytatott. Ezért az önkormányzat felkéri a hatóságokat, hogy indítsanak vizsgálatokat a hatáskörükbe tartozó ügyekben.

A terézvárosi képviselőtestület április végén döntött arról, hogy a Tűzraktér nem működhet tovább a Hegedű utca 3-ban. Bár az épületben továbbra is alkotóház lesz, azt nem az eddigi Art Sector Alapítvány, hanem a Terézvárosi Kulturális Közhasznú Zrt. működteti majd.

-Független Hírügynökség-

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!