BOON Sziréna

2018.11.06. 15:58

Letartóztatásban kell maradnia a sárospataki vádlottnak

Miskolc, Sárospatak - Késsel okozott életveszélyes sérülést a sárospataki támadó.

Miskolc, Sárospatak - Késsel okozott életveszélyes sérülést a sárospataki támadó.

A Miskolci Törvényszék a vádemelést követően is fenntartotta a letartóztatását annak a vádlottnak, aki a sárospataki vasútállomáson ismerősére támadt és életveszélyes sérülést okozott neki.

Vitába keveredtek

A vád szerint 2017. június 13-án a késő délutáni órákban Sárospatakon, a vasút­állomás épülete melletti területen két társaság összeverekedett. A vita előzménye a vádlottak között korábban, a büntetés-végrehajtási intézetben kialakult konfliktus volt (előzőleg együtt töltötték szabadságvesztés büntetésüket). A verekedés során az elsőrendű vádlott a kezében lévő körülbelül 8 centiméter pengehosszúságú késsel mellkason szúrta a harmadrendű vádlottat. Az elsőrendű vádlottal szemben életveszélyt okozó testi sértés, a verekedés további résztvevőivel szemben garázdaság bűntette miatt indult eljárás.

Nyolc évet is kaphat

A szúrással vádolt elkövető terhére rótt bűncselekmény akár 8 évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető. A várható büntetés miatt fennáll a veszélye annak, hogy a férfi a hatóság elől megszökne, elrejtőzne. A vádlott büntetett előéletű, a bűncselekményt feltételes szabadság ideje alatt valósította meg, ezért tartani lehet attól is, hogy újabb bűncselekményt követne el. A fenti indokokra tekintettel a törvényszék a vádlott letartóztatását fenntartotta. A törvényszék a büntetőügyben az előkészítő ülést 2018. november 7-én 13 órától tartja.

ÉM


[related-post post_id="4033029"]

[related-post post_id="4011501"]

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!