BOON Sziréna

2018.09.05. 18:25

Bűnös az Avason kiesett gyerek miatt, de mentesítik a miskolci nőt

Miskolc - Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék az ügyben, amely minden szülő rémálma.

Miskolc - Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék az ügyben, amely minden szülő rémálma.

Csak enyhítő körülményeket talált a bíróság a megrendítő ügyben.

A fiatal pár 2017 nyár elején költözött az avasi panelbe. Két saját gyermekük mellett három fiútestvérről nevelőszülőként gondoskodtak, már két éve. Mivel öt gyermekkel éltek a lakásban, – és, ahogy a nő a bíróságon fogalmazott: korábban sosem éltek panelházban – így féltek attól, hogy a gyerekeknek bajuk eshet az erkélyen, így kallantyút és lakatpántot tettek az erkélyajtóra, hogy be tudják zárni éjszakára, illetve, ha szükséges és beszereztek egy rácsot a baleset előtt néhány nappal, hogy azt felheggesztessék a korlátra, így téve teljesen biztonságossá az erkélyt. Az ominózus tavaly augusztusi napon a nő egyedül volt otthon a kisebbik saját és három nevelt gyermekével, az erkélyes szobában játszottak. Előtte odatette a pörköltet főni, mivel pedig kánikula volt kinyitotta az erkélyajtót, hogy szellőzzön a szoba. Éppen csak kiszaladt a konyhába megkeverni az ételt, de ez idő alatt a három fiútestvér közül a középső hat éves kiment az erkélyre, felmászott éppen a korláthoz támasztott rácson, majd átbukott a korláton és leesett. Zuhanás közben a két emelettel lejjebbi erkély virágládáinak ütődött, majd arccal és mellkassal a földhöz csapódott. A gyereknek több sérülése is életveszélyes volt, ennek ellenére – mint a szerdai tárgyaláson kiderült – maradandó sérülés nélkül épült fel.

A Miskolci Törvényszék életveszélyt okozó, gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés miatti vád ügyében kezdte meg a tárgyalást a nevelőanya ellen még júniusban, szerdán pedig dr. Czibrik Attila bíró ítéletet is hirdetett.

Súlyos sérülések

A nő az eljárás alatt nem vitatta a vádirati tényállást, és az eset körülményeit, azonban mindvégig tagadta a bűnösségét a balesetben. Hiszen nem hagyta magára a gyerekeket, „nem szomszédolt, facebookozott, vagy a telefont nyomkodta”, hanem csak egy percre ment ki az ételt megkeverni, amelyet a gyerekeknek főzött. A kisfiú éppen az autójával játszott az ágyon, a konyhából pedig átlátott a szobába, meg sem fordult a fejében, hogy ilyesmi megtörténhet. Mint elmondta: amikor visszament a szobába, először keresni kezdte a fiút, mert azt gondolta, hogy elbújt, ahogy korábban is. A bizonyítás során megdőlt az a sajtóban felkapott teória is, hogy a gyerek a mackóját ejtette volna ki az erkélyen és azután kapva billent át a korláton, a testvére szerint ugyanis egy motor hangját hallva az utcáról kelt fel az ágyról és indult az erkély felé – kimenni ugyan nem látta – és mackót sem találtak sehol.

A gyerek sérülései rendkívül súlyosak voltak. A számtalan kisebb zúzódás és törés mellett olyan csúnyán tört a bal karja, hogy az első vizsgálatoknál a szakemberek maradandó sérülést feltételeztek a könyökénél. Sérült a máj, a lép, légmell alakult ki. Eltört az orr, az arc, a homlokcsont, koponyaalapi törést szenvedett, és agysérülést, de eltört a szemüreg belső rostacsontja, amelynek egy darabja a szembe fordult, így az kettős látást okozott a gyereknek, amelyet szintén lehetséges maradandó károsodásként jelöltek meg az orvosszakértők az eljárás során.

Sarkalatos pontja volt az ügynek az alsó szomszéd rendőrségi tanúvallomása, aki szerint a gyerekek rendszeresen dobáltak ki tárgyakat (zoknit, rongyokat, műanyag poharat, papírt, fémtányért) az erkélyről, amelyek nála "landoltak", ezeket rendszeresen visszavitte és többször figyelmeztette a nőt, hogy figyeljen a gyerekekre, mert az erkélyen bajuk eshet. A szerdai tárgyaláson ezt megismételte, azonban a nő szerint ez csak egyszer fordult elő és nem bizonyítható, hogy tőlük "repült" a pohár.

Az utolsó, néhány napja elkészült orvosszakértői véleményt is ismertette a bíró, eszerint végül maradandó sérülése, fogyatékossága a gyermeknek nem keletkezett, a kettős látása is megszűnt, időközben másik nevelőszülőhöz került. A törvényszék végül bűnösnek mondta ki a nőt, egy év fogházba letöltendő szabadságvesztésre ítélte, ám azt teljesítésében egy év próbaidőre felfüggesztette. Ez minden tétel tekintetében a minimális érték. Dr. Czibrik Attila hozzátette: érdemesnek találták a nőt arra, hogy előzetes bírósági mentesítésben részesítsék, ez azt jelenti, hogy továbbra is büntetlen előéletűnek számít - amíg a próbaidőn el nem követ valamit. A bíró elmondta: ilyen eset bármikor előfordulhat, enyhítő körülményként vették figyelembe, hogy a nő jó anya, a gyámhatóság szerint példás nevelőszülő volt, az eset megtörte, a kisfiút végig látogatta az eset után. A pillanatnyi figyelmetlenség és a gyerek kiesése között azonban ok-okozati összefüggés van, így a bűnösséget ki kellett mondaniuk. Az ítéletet mindenki elfogadta, így jogerőre is emelkedett.


[related-post post_id="3583459"]

[related-post post_id="3582057"]

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!