BOON Sziréna

2018.08.19. 17:25

Rendőrségi felhívás - A miskolci villamosmegállóban támadtak egy utasra, keresik

Miskolc - A miskolci rendőrök a lakosság segítségét kérik, azoknak a férfiaknak az azonosításához, akik egy miskolci villamosmegállóban rátámadtak egy utasra.

Miskolc - A miskolci rendőrök a lakosság segítségét kérik, azoknak a férfiaknak az azonosításához, akik egy miskolci villamosmegállóban rátámadtak egy utasra.

A Miskolci Rendőrkapitányság 05010/2740/2018. bűnügyi számon garázdaság vétség elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen tettessel szemben.

A rendelkezésre álló adatok szerint két eddig ismeretlen férfi 2018. június 19-én, 3 óra körül, Miskolcon, az Újgyőri főtér egyik villamosmegállójában rátámadt egy utasra. A verekedők 18 és 20 év körüliek és megközelítőleg 175 centiméter magasak.

A Miskolci Rendőrkapitányság kéri, hogy aki felismeri a fényképeken látható férfiakat, vagy a bűncselekmény elkövetésével kapcsolatban információval rendelkezik, hívja a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-46/514-506-os telefonszámon, illetve tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80/555-111 „Telefontanú” számon, továbbá a 107 és a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

- Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!