BOON Sziréna

2018.07.30. 14:35

Kirabolták a fiatal miskolci nőt, majd megkötözve kivitték az erdőbe és otthagyták

Miskolc - A közösségi oldal közönsége is lecsapott az elkövetőkre az akció után.

Miskolc - A közösségi oldal közönsége is lecsapott az elkövetőkre az akció után.

Két miskolci férfit gyanúsít azzal a rendőrség, hogy alkalmi nőismerősüket bántalmazták, elvették értékeit, majd megkötözték, és egy erdős részen kitették autójukból.

Kiszúrták a netezők

A közösségi oldalon jelent meg egy fotó egy rendőri akcióról, amelyen egy fehér, Mercedes márkájú mikrobuszt ellenőriztek a rendőrök, Miskolcon, az avasi lakótelepen, azon belül is a Kölcsey utcában, illetve a netezők szerint „fehér szkafanderes rendőr” helyszínelte sokáig az autót. A friss fotóra meg- és rámozdultak az internetezők és próbáltak a helyszínen is információkat kideríteni, sokan beszéltek letartóztatásról és bűncselekményben részt vett autóról is. A valóság – mint megtudtuk – még vadregényesebb volt, mint amit tudni véltek egyesek.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság személyi szabadság megsértése bűntett, szexuális erőszak bűntett, továbbá rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást N. Gábor 34 éves és F. Gábor 43 éves miskolci lakosokkal szemben.

Egy 20 éves miskolci nő tett feljelentést július 24-én az esti órákban a rendőrségen, amelyben előadta, hogy előző este megismerkedett két férfival, akikkel egy Miskolctapolcai ingatlanba ment és ott töltötték az éjszakát. A sértett elmondta, hogy reggel aztán nem várt fordulatot vett a rövid ismertség: a két férfi előbb bántalmazta őt, majd elvették készpénzét, mobiltelefonját, végül pedig a kezeit-lábait is megkötözték. Ilyen állapotban tuszkolták be az ominózus mikrobuszba és indultak el a halálra vált nővel a városon kívülre. Szerencsére a krimi filmekből ismert, tragikus befejezés elmaradt, helyette a két férfi miután autójukkal egy erdős részre értek, egyszerűen kilökték a nőt az autóból és magára hagyták. Az áldozat újabb szerencséjére nem voltak profi hajósok a férfiak, legalábbis a csomókhoz és megkötözéshez nem értettek túl jól, így sikerült kiszabadítania magát, majd a közelben egy idegen nőtől kölcsönkért mobiltelefonon kért segítséget a rendőrségtől.

Letartóztatás, nyomrögzítés

A bevezetett intézkedések eredményeként a nyomozók azonosították, majd július 28-án a reggeli órákban el is fogták a gyanúsítottakat – ezután kerülhetett sor az említett módon lefotózott autó átvizsgálásra is, amelyből természetesen mindenféle nyomokat is rögzítettek a bűnügyi helyszínelők még a ott a helyszínen.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság kihallgatásukat követően őrizetbe vette a gyanúsítottakat, és előterjesztéssel él letartóztatásuk indítványozására az ügyészségen.

HI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!